A feljutás már nem csoda, liftezni akarunk!

Hét év szünet után ismét a legjobbak mezőnyében játszhat a szapporói csodaként emlegetett feljutás óta nagy utat bejáró magyar jégkorong-válogatott. A legnagyobb fegyvertény, hogy úgy zajlott le egy generációváltás, hogy közben nem süllyedtünk vissza a középszerűségbe, sőt van egy fiatal csapatunk, amely még nagy dolgokra lehet hivatott. De hogy jutottunk el ide?

Sokunknak örökre beégett a memóriájába a jelenet, ahogy Ladányi Balázs megindul a koronggal, majd tökéletes ütemben teszi át a túloldalra, Vas Márton pedig a kapuvas alá emeli a korongot, miközben a két kommentátor, Máté Pál és Spiller István a könnyeivel küszködve közli a világgal, hogy megvalósult a nagy álom, a magyar hokiválogatott feljutott a legmagasabb osztályba.

Nem véletlen, hogy ennyire meghatározó emlék ez az ukránok elleni gól a 2008-as világbajnokságról, hiszen olyan magasságba juttatta el a válogatottat, ahol azelőtt legutóbb hét évtizede járt. Tavaly pedig megismétlődött a bravúr, így a pénteken kezdődő világbajnokságon ismét ott lehet a magyar csapat.

"Hogy miért pont Szapporóban jött össze a feljutás? Idő kérdése volt, mert előtte a vébéken már rendszeresen érmeket nyertünk, de az A csoportból kiesőkbe mindig beletört a bicskánk. 2008-ban aztán az ukránok kicsivel gyengébbek voltak, mint a korábbi kiesők, a szakvezetés pedig nálunk tökéletesen megtalálta a játékosok helyét,

mindenkit olyan szerepben használtak, amiben a legjobbját tudta nyújtani.

A képességeket tekintve nem voltunk jobbak az ukránoknál, de nagyon erős és egységes válogatottunk volt, és ki is jött a lépés" – mondta az Origónak Majoross Gergely, aki tagja volt a szapporói csapatnak, jelenleg pedig Rich Chernomaz segítője a válogatottnál.

Ladányi meghatározó tagja volt a szapporói csapatnak Forrás: MTI/Kollányi Péter

A 2009-es svájci világbajnokság előtt a bennmaradásról álmodoztunk, hogy aztán egy hónappal a torna előtt egy hatalmas veszteség rángasson minket vissza a földre:

elhunyt Ocskay Gábor, a válogatott egyik oszlopa.

A csapat Svájcban ennek ellenére majdnem egy világraszóló bravúrral nyitott. Az NHL-sztárokkal és világbajnokokkal felálló szlovákok ellen kétgólos hátrányból egyenlített, csak 13 másodperccel a vége előtt jött az a Bartecko-gól, amivel végül érvényesült a papírforma.

Kanada ellen belenéztünk egy kilencgólos zakóba, de még mindig volt esély a bennmaradásra, ehhez a fehéroroszok ellen kellett volna egy győzelem. Bár Peterdi góljával sokáig 1-1 volt az állás, az utolsó hat percben kaptunk két gólt a 2002-ben olimpiai negyedik ellenféltől.

Az alsóházban a németekkel tudtunk csak szoros meccset vívni, az osztrákok és a dánok ellen nem volt esélyünk, így búcsúztunk az A csoporttól.

"A bennmaradás irreális dolognak tűnt, de a 90-es években ugyanilyen lehetetlennek tűnt a feljutás is, ráadásul ez a csapat épp elég nagy bravúrt végrehajtott már, szóval

úgy voltunk vele, miért ne jöhetne ez is össze?

Kanada más dimenzió, azon a meccsen a 16-os mezőny fele ugyanígy járt volna. A másik két csoportmeccsünkben viszont nem volt semmi szégyellnivaló, ott nüanszokon múlt, hogy nem sikerült a bravúr. Akkor még nem álltunk készen a bennmaradásra, annak a válogatottnak ott vége is volt, bennünk nem volt több" – tekintett vissza a hét évvel ezelőtti vébére Majoross.

Magosi és Rajna most is ott lehetnek a vébén Forrás: AFP

2010-ben egyből összejöhetett volna a visszajutás, de Ljubljanában négyszer szólt a sramli a szlovén gólok után, mi pedig csak egyszer tudtunk válaszolni a döntőnek beillő utolsó találkozón.

2011-ben ismét ott toporogtunk a küszöbön, akkor az olaszokkal játszottunk ki-ki meccset, már hazai pályán, a Budapest Sportarénában. Sofronék 1-3-ról álltak fel, aztán amikor a hosszabbításban egy emberelőnyös megpattanó lövés bevágódott a kapunkba, csöndben bámult maga elé majdnem kilencezer ember.

2012-ben megváltozott a vébé lebonyolítási rendszere, a legjobbak közül kieső két csapat egy csoportba került, így sokkal erősebb lett a mezőny, viszont a feljutók száma megduplázódott. A helyszín ismét Ljubljana volt, két győzelem után felfokozott hangulatban vártuk a két A csoportból visszasüllyedő ellenfelet, de a szlovénok és az osztrákok is túl erősek voltak, így bronzérmes lett az akkor Kevin Primeau által irányított csapat.

Itthon másodszor sem ment

2013-ban folyatódott a sorminta, ismét mi voltunk a rendezők, és bár Dél-Korea ellen becsúszott egy nem kalkulált maflás – főleg úgy volt bosszantó, hogy 3-0-ra és 4-1-re is vezettünk –, Tokajiék elkapták az A csoportból érkező kazahokat. Így megint az olaszok elleni meccsen múlt a feljutás, és ismét ők nyertek eggyel, így újabb bronzérmet szereztünk.

2014-ben úgy utazott el a válogatott a dél-koreai vébére, hogy a szapporói hősök közül már csak hatan voltak a keretben. Szélig, Horváth, Szuper, Ladányi, Palkovics már elköszönt, lezajlott tehát a generációváltás, amitől sokan féltették a magyar hokit, mondván, a fiatalok még nem képesek megugrani a szintet. Egy ilyen folyamat ritkán jár buktatók nélkül, és ez Dél-Koreában vissza is köszönt, a kieséstől nem kellett ugyan félni, de a feljutásba nem tudtunk beleszólni.

Sofron az eddigi legkeményebb védőkkel néz majd szembe Forrás: MTI/Földi Imre

Nem úgy tavaly Krakkóban, amikor kikaptunk ugyan a kazahoktól, de nagyon simán vertük a másik A csoportos riválist, az olaszokat, némileg törlesztve a korábbi fájó vereségekért. Az utolsó napon a 4000 magyar szurkoló szinte hazai légkört teremtett a házigazda lengyelek elleni döntőre, ahol a döntetlen is elég lett volna az üdvösséghez, de Szirányi az utolsó másodpercekben a saját harmadáról becsúsztatta a korongot – mégiscsak egy győzelemmel stílusos a feljutás.

"Nem szívesen hasonlítom össze a két feljutást, nagyon más a két csapat, más a lebonyolítás rendszere is. Krakkóban ezüstérmesként is ünnepelhettünk, míg régen csak egy csapat kerülhetett feljebb, igaz, most sokkal erősebb a mezőny.

A magyar hoki is máshol tart, mint akkor.

Tavaly volt a német, illetve a finn bajnokságból érkező játékosunk, és a kerettagok nagy részének komoly EBEL-rutinja van. 2008-ban rajtunk is sokat lökött, hogy előtte lehúztuk az első idényünket az EBEL-ben, még ha nem is volt fáklyásmenet, de sokat tanultunk belőle" – mondta Majoross. Megemlítette a Mol Ligát is, amelyhez a most véget ért szezonban a MAC és a Debrecen is csatlakozott: a liga a fiataloknak játéklehetőséget adva segítette a válogatott ügyét.

Az osztrákok már nem mumusok

Majoross szerint a mostani keretnek jobbak az esélyei az A csoportos bennmaradásra, mint nekik volt 2009-ben, mondván, a krakkói feljutás megmutatta, hogy a generációváltás sikeresen zajlott le, az újak éretten reagáltak a feladatra. Az irány pedig jónak tűnik, a mostani felkészülés során, például, kétszer is sikerült legyőzni a korábban évtizedeken át mumusnak számító osztrák válogatottat.

A mostani garnitúra Majoross szerint akár 5-8 évig is együtt maradhat nagyobb változtatások nélkül. A

következő lépcsőfok az lehet, hogy bekerüljünk a liftezők közé.

Vagyis olyan csapat legyen a magyar, amely ha kiesik az A csoportból, egyből vissza tud jutni. Aztán a távlati cél az, hogy megragadjon a legjobbak között.

A kedvenc képünk a meccsek után, ahogy az összekapaszkodó csapat és a szurkolótábor együtt énekli a himnuszt Forrás: MTI/Mudra László / Mjsz

"Ehhez folyamatosan Ausztria és Olaszország elé kellene kerülni, ami nem teljesen reális jelenleg, de ha ezen az úton tudunk maradni, akkor lehet rá esélyünk" – mondta a válogatott mellett a MAC-nál dolgozó edző.

Szeretjük ezeket a fiúkat

Arra a felvetésre, hogy a hokiválogatott népszerűségben szinte felért a vízilabdások mellé, Majoross azt mondta, szerinte ez annak köszönhető, hogy az elmúlt másfél évtizedben kitartással és a közösség erejével kisebb-nagyobb csodákat halmoztak egymásra, és ezt értékelik az emberek. Ez abból is látszik, hogy a szurkolók a kudarcot is a helyén tudják kezelni, nem kezdik el szapulni a játékosokat egy itthon elbukott olimpiai selejtező után, ha azt látják, hogy közben mindenki kitette a szívét a pályán.

A magyar válogatott szombaton délelőtt 11.15-kor játssza az első meccsét a vb-n, Szlovákia ellen.