Bérgyilkossal akarta megöletni gyerekei apját egy budapesti ápolónő

Vágólapra másolva!
Ötmillió forintért fogadott fel embereket egy ápolónőként dolgozó, budapesti családanya élettársa megtámadására, miután bérgyilkost nem talált a megölésére. A férfi szerencsejáték-függősége miatt döntött így az asszony, aki a kollégájától kért segítséget a kórházban. Végül két férfi vállalta, hogy brutálisan megverik a párját, de aztán valaki szólt a rendőröknek, úgyhogy még a támadás előtt lebuktak - tudta meg a TV2 Tények.
Vágólapra másolva!

Az élettársi kapcsolatban álló, pszichés zavarban szenvedő, kórházi szakápolóként dolgozó elsőrendű vádlott és a mentális zavarral küzdő áldozata kapcsolata megromlott az utóbbi időben a Tv2 Tények szerint. 

A nő a sértegetések, szóbeli támadások után határozta el, hogy elégtételt vesz és megöleti a férfit. 

Azzal kereste meg munkatársát, hogy kapcsolatai révén szerezzen neki olyanokat, akik vállalják a gyilkosságot. A másodrendű vádlott, a műtőssegédként dolgozó férfi nem akart a gyilkosságban részt venni, de azt mondta, az egyik egyik barátja, aki az ügyben harmadrendű vádlott lett, ismer olyanokat, akik pénzért vállalnák a támadást. A harmadrendű - a másodrendűhöz hasonlóan - a gyilkosságot túlzásnak tartotta.

 Ismerősei azt üzenték a nőnek, hogy 5 millió forintért úgy megverik a férfit, hogy tartósan mozgásképtelenné válik.

A nyomozók megtudták, mire készülnek. A tervezett bűncselekmény "elmaradt", mivel mindenkit elfogtak.

Már az előkészítő ülésén mindhárom vádlott beismerte a bűnösségét és lemondott a tárgyalásról. A bíróság a vádlottak nyilatkozatát elfogadta, bizonyítási eljárást nem folytatott le, ítéletét a vádirati tényállás alapján hozta meg. Enyhítő körülményként értékelte a vádlottak büntetlen előéletét, és beismerő vallomását, valamint azt, hogy ezzel lemondtak a tárgyaláshoz való jogukról, továbbá az elsőrendű vádlott egészségi állapotát, és azt, hogy két gyermeket nevel, valamint azt is, hogy élettársa megbocsátott neki. Ugyakkor súlyosító körülménykén értékelte, hogy az első- és a másodrendű vádlott a bűncselekményt egészségügyi dolgozóként követte el. A Fővárosi Törvényszék a nőt emberölés előkészülete miatt 1 év 10 hónap - 4 év próbaidőre felfüggesztett - börtönre, a két férfit pedig súlyos testi sértés előkészülete miatt 6 hónap, illetve 9 hónap - 1, illetve 2 év próbaidőre felfüggesztett - fogházbüntetésre ítélete. A döntés jogerős.