Vágólapra másolva!
A német élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Bundesliga) 22. fordulójának hétfő esti mérkőzésén az éllovas Borussia Dortmund gólnélküli döntetlent játszott a sereghajtó 1. FC Nürnberg otthonában. A találkozó nem emiatt, sokkal inkább a hazai szurkolók dobálózása okán marad emlékezetes.

Az első félidőben hiába volt mindkét csapatnak több lehetősége is a gólszerzésre, nem sikerült bevenni a kapukat. Viszont többször is meg kellett állítani a találkozót,

mivel a nürnbergi szurkolók fekete teniszlabdákat dobáltak a pályára,

na meg a dortmundi játékosok felé, így tiltakozva a hétfői meccsek ellen.

A második félidőben mindent megtett a már fáradó Nürnberg ellen a győztes gól megszerzése érdekében a BVB – a hajrában egy lesgólig eljutott –, de érvényes találatot nem sikerült szereznie annak ellenére, hogy féltucatnyi ziccert kidolgozott.

Boris Schommers tehát kiválóan debütált a hazai csapat kispadján, míg a BVB újabb fontos pontokat szórt el – ötödik meccse nyeretlen –, ez pedig azt jelenti, hogy

a dortmundi csapat előnye három pontra csökkent a Bayern München előtt.

2. félidő
89Axel Witsel
88Christian Mathenia
85Yuya Kubo
80Thomas Delaney
77Eduard Loewen
66Adam Zrelak
63Maximilian Philipp
Összeállítások
Nuernberg4-3-3
Borussia Dortmund4-2-3-1
Football Pálya
34
Dennis
Lippert
38
Simon
Rhein
26
Christian
Mathenia
22
Enrico
Valentini
28
Lukas
Muehl
4
23
Tim
Leibold
18
Hanno
Behrens
31
Ondrej
Petrak
17
Eduard
Loewen
27
Matheus
Pereira
1
Roman
Buerki
27
Marius
Wolf
33
Julian
Weigl
2
Dan-Axel
Zagadou
4
Abdou
Diallo
28
Axel
Witsel
6
Thomas
Delaney
7
Jadon
Sancho
20
Maximilian
Philipp
13
Raphael
Guerreiro
10
Mario
Goetze

Nuernberg

Kezdők
34Dennis Lippert
38Simon Rhein
26Christian Mathenia
88
22Enrico Valentini
28Lukas Muehl
4Ewerton
23Tim Leibold
18Hanno Behrens
31Ondrej Petrak
17Eduard Loewen
77
27Matheus Pereira
14Yuya Kubo
85
11Adam Zrelak
66
1Fabian Bredlow
8Robert Bauer
9Mikael Ishak
17Sebastian Kerk
20Lukas Jaeger
21Federico Palacios
29Patrick Erras
Cserék

Borussia Dortmund

Kezdők
1Roman Buerki
27Marius Wolf
33Julian Weigl
2Dan-Axel Zagadou
4Abdou Diallo
28Axel Witsel
89
6Thomas Delaney
80
7Jadon Sancho
20Maximilian Philipp
63
13Raphael Guerreiro
10Mario Goetze
35Marwin Hitz
29Marcel Schmelzer
36Omer Toprak
5Achraf Hakimi
19Mahmoud Dahoud
34Jacob Bruun Larsen
9Paco Alcacer
Cserék

Tabella

Helyezés Csapat LM GY V D Gól GK Pont Forma
1.
Bayer Leverkusen 24 20 0 4 61-16 45 64
GY
GY
GY
GY
GY
I
2.
Bayern München 24 17 4 3 65-28 37 54
GY
V
V
GY
D
I
3.
VfB Stuttgart 24 16 6 2 55-31 24 50
GY
GY
GY
D
GY
I
4.
Borussia Dortmund 24 12 4 8 48-30 18 44
D
GY
D
V
GY
I
5.
RB Leipzig 24 13 7 4 53-31 22 43
GY
D
GY
V
GY
I
6.
Eintracht Frankfurt 24 9 5 10 38-31 7 37
V
D
D
D
GY
I
7.
Hoffenheim 24 9 9 6 43-44 -1 33
D
D
V
GY
GY
I
8.
Freiburg 24 8 10 6 32-44 -12 30
V
V
D
V
D
I
9.
Werder Bremen 24 8 10 6 33-37 -4 30
GY
V
GY
D
V
I
10.
Augsburg 24 7 9 8 39-41 -2 29
D
D
V
GY
GY
I
Teljes lista