Vágólapra másolva!
A Sampdoria sorozatban harmadik vereségét elszenvedve 2-1-re kikapott az Internazionale vendégeként, míg a Napoli hazai pályán gólnélküli döntetlent játszott a Torinóval az olasz labdarúgó-bajnokság 24. fordulójának vasárnapi játéknapján.

A milánói meccs három gólja öt perc alatt, a 73. és 78. perc között esett. Danilo D'Ambrosio szerzett vezetést az Internek, majd Manolo Gabbiadini egyenlített. Azonban a hazai együttes rá tudott tenni még egy lapáttal, és Radja Nainggolan bombájával végül otthon tartotta a három pontot.

A Napoli hiába játszott szinte az egész meccsen hihetetlen fölényben – 20 alkalommal próbálkozott kapura lövéssel, amelyből tíz kaput is talált, míg a Torino egyszer tette próbára David Ospinát –, a végén a kontrák után akár a vendég együttes is nyerhetett volna, ha jobban koncentrál az utolsó passzoknál.

A Napoli szenvedett a Torino ellen Forrás: AFP/Carlo Hermann

A Napoli botlásának a Juventus örülhet a legjobban, amely így 13 ponttal vezeti a Serie A-t. Carlo Ancelotti együttese legutóbbi négy bajnokijából háromszor osztozkodott a pontokon.

Serie A, 24. forduló:
Napoli-Torino 0-0
Internazionale-Sampdoria 2-1 (0-0)

Tabella

Helyezés Csapat LM GY V D Gól GK Pont Forma
1.
Internazionale 27 23 1 3 69-13 56 72
GY
GY
GY
GY
GY
I
2.
Juventus 27 17 4 6 42-21 21 57
V
V
D
GY
V
I
3.
AC Milan 28 17 6 5 53-36 17 56
GY
V
V
D
GY
I
4.
Bologna 27 14 4 9 41-24 17 51
GY
GY
GY
GY
GY
I
5.
AS Roma 27 14 8 5 52-33 19 47
GY
V
GY
GY
GY
I
6.
Atalanta 27 14 9 4 49-30 19 46
GY
GY
D
V
V
I
7.
SSC Napoli 27 12 8 7 42-31 11 43
V
D
D
GY
GY
I
8.
ACF Fiorentina 27 12 9 6 39-30 9 42
GY
V
D
GY
D
I
9.
Lazio 27 12 11 4 32-29 3 40
GY
V
GY
V
V
I
10.
Monza 28 10 9 9 32-36 -4 39
D
GY
GY
GY
V
I
Teljes lista