Vágólapra másolva!
Az angol labdarúgó-bajnokság 26. fordulójában a Manchester City 6-0-ra legyőzte Chelsea-t az Etihad Stadionban. Pep Guardiola csapata már a 25. percben négygólos előnyben volt, így szuperrangadónak beharangozott összecsapás egy szimpla edzőmeccset hozott.

A címvédő Manchester City az idei szezonban hazai pályán 13 bajnoki mérkőzéséből 12-t megnyert. A Chelsea ugyan az idegenbeli teljesítménye alapján is az élmezőnybe tartozott, vendégként azonban legutóbbi két PL-találkozóját elbukta, ráadásul sem az Arsenal, sem pedig a Bournemouth pályáján nem szerzett gólt. A londoni kékek számára ugyanakkor reményt jelenthet, hogy amióta a Premier League létezik, még egyszer sem fordult elő velük, hogy egymás után három idegenbeli bajnoki mérkőzést veszítsenek el.

Maurizio Sarrinak csak a mérkőzés előtt volt oka mosolyogni Forrás: AFP/Oli Scarff

Azonban Maurizio Sarrinak hamar meg kellett barátkoznia a gondolattal, hogy irányításával negatív rekordot állít fel a Chelsea, ugyanis a Manchester City már szűk negyedóra elteltével kétgólos előnybe került. A 4. percben az angol válogatott Raheem Sterling szerzett vezetést, majd a 13. percben az argentin Sergio Agüero 25 méterről kilőtte a bal felső sarkot.

Az angol válogatott szélső 11. Chelsea elleni mérkőzésén karrierje első gólját szerzete, míg az argentin középcsatár már hatodszor volt eredményes a 2019-es naptári évben.

Sergio Agüero a góllövőlista élére állt Forrás: AFP/Oli Scarff

A City azonban nem elégedett meg a kétgólos előnnyel. A 19. percben egy ajándéklabda után Agüero megszerezte második gólját, ezzel befogta a góllövőlista éllovasát, a liverpooli Mohamed Szaláht. Majd a 25. percben a német válogatott Ilkay Gündogan lőtt a bal alsó sarokba a Chelsea kapusának, Kepa Arrizabalagának a hathatós segítségével.

A Chelsea 1990 óta most kapott először két egymást követő idegenbeli bajnokiján legalább négy gólt, míg a City az 1965-ös Tottenham óta az első csapat, amely 15 egymást követő hazai mérkőzésen is betalált az első félidőben.

A második félidőt a Manchester City olyan lendülettel kezdte, mintha 0-0 lett volna az állás. Az 51. percben Agüero az Arsenal után újabb londoni csapat ellen szerezhetett volna mesterhármast. A belga Kevin De Bryune beadása után hat méterről fejelt a felső lécre.

Három perccel később azonban a sors kárpótolta az argentin csatárt.

Sterling harcolt ki büntetőt César Azpilicueta mellett, Agüero pedig higgadtan a bal alsó sarokba lőtte azt a jobbra vetődő Arrizabalaga mellett.

Sergio Agüero megszerezte 11. mesterhármasát,

ezzel beállította a legendás Alan Shearer Premier League-rekordját, ráadásul ő lett a liga történetének ötödik játékosa, aki két egymást követő hazai meccsen is mesterhármasig jutott.

A Manchester United edzője, Ole Gunnar Solskjaer is a helyszínen tekintette meg az összecsapást Forrás: AFP/Oli Scarff

A 74. percben az Agüero helyére beálló Gabriel Jesus is betalálhatott volna, ziccerbe került, de lövés közben a keresztező David Luiz simán fellökte, ráadásul a játékvezető orra előtt. Mike Dean azonban mosolygott a brazilra, és nem ítélt újabb büntetőt. Mintha azt magyarázta volna neki, hogy lőttetek ma már elég gólt.

Dean játékvezető ugyan megkönyörült a londoniakon,

azonban ez a manchesterieket nem érdekelte. A 80. percben Olekszandr Zincsenko balról belőtt labdájára Raheem Sterling érkezett középen, és hat méterről az üres kapuba lőtt.

Győzelmével a – egy meccsel többet játszó – Manchester City pontszámban ismét beérte a Liverpoolt, és jobb gólkülönbségének köszönhetően ismét a tabella élére állt, a Chelsea pedig lecsúszott a hatodik helyre az Arsenal mögé.

A Chelsea legutóbb 1991 áprilisában szenvedett hasonlóan nagy különbségű vereséget. Akkor a Nottingham Foresttől kapott ki 7-0-ra.

Premier League, 26. forduló
Manchester City-Chelsea 6-0 (4-0)

1. félidő
25Ilkay Gundogan
19Sergio Aguero
13Sergio Aguero
13Oleksandr Zinchenko
4Raheem Sterling
2. félidő
80Raheem Sterling
80Oleksandr Zinchenko
77Ilkay Gundogan
75Fernandinho
73Marcos Alonso
69Marcos Alonso
68Kevin De Bruyne
65Pedro Rodriguez
65Sergio Aguero
60Jorginho
56Sergio Aguero
52Ross Barkley
Összeállítások
Manchester City4-3-3
Chelsea4-3-3
Football Pálya
1
Claudio
Bravo
22
Benjamin
Mendy
31
Ederson
Moraes
2
Kyle
Walker
5
John
Stones
14
Aymeric
Laporte
35
Oleksandr
Zinchenko
8
Ilkay
Gundogan
25
17
Kevin
De Bruyne
20
Bernardo
Silva
1
Kepa
Arrizabalaga
28
Cesar
Azpilicueta
2
Antonio
Ruediger
30
David
Luiz
3
Marcos
Alonso
7
N'Golo
Kante
5
8
Ross
Barkley
11
Pedro
Rodriguez
9
Gonzalo
Higuain
10
Eden
Hazard

Manchester City

Kezdők
1Claudio Bravo
22Benjamin Mendy
31Ederson Moraes
2Kyle Walker
5John Stones
14Aymeric Laporte
35Oleksandr Zinchenko
80
13
8Ilkay Gundogan
77
25
25Fernandinho
75
17Kevin De Bruyne
68
20Bernardo Silva
10Sergio Aguero
65
56
19
13
7Raheem Sterling
80
4
49Arijanet Muric
3Danilo
19Leroy Sane
21David Silva
26Riyad Mahrez
30Nicolas Otamendi
33Gabriel Jesus
Cserék

Chelsea

Kezdők
1Kepa Arrizabalaga
28Cesar Azpilicueta
2Antonio Ruediger
30David Luiz
3Marcos Alonso
73
69
7N'Golo Kante
5Jorginho
60
8Ross Barkley
52
11Pedro Rodriguez
65
9Gonzalo Higuain
10Eden Hazard
13Wilfredo Caballero
27Andreas Christensen
33Emerson
12Ruben Loftus-Cheek
17Mateo Kovacic
22Willian
18Olivier Giroud
Cserék

Tabella

Helyezés Csapat LM GY V D Gól GK Pont Forma
1.
Liverpool 27 19 2 6 64-25 39 63
V
GY
GY
GY
GY
I
2.
Manchester City 27 19 3 5 62-27 35 62
GY
D
GY
GY
GY
I
3.
Arsenal 28 19 4 5 68-23 45 62
GY
GY
D
GY
GY
I
4.
Aston Villa 27 17 6 4 59-37 22 55
GY
V
GY
GY
GY
I
5.
Tottenham Hotspur 26 15 6 5 55-39 16 50
GY
D
GY
V
GY
I
6.
Manchester United 27 14 11 2 37-39 -2 44
GY
GY
GY
V
V
I
7.
West Ham United 27 12 9 6 43-47 -4 42
V
V
V
GY
GY
I
8.
Newcastle United 27 12 11 4 57-45 12 40
D
GY
D
V
GY
I
9.
Brighton & Hove Albion 27 10 8 9 49-44 5 39
GY
V
GY
D
V
I
10.
Wolverhampton Wanderers 27 11 11 5 40-43 -3 38
GY
V
GY
GY
V
I
Teljes lista