Vágólapra másolva!
Világhírű szakember látogatta meg a magyar élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (OTP Bank Liga) szereplő MOL Vidi FC edzését, a szerb edzőlegenda, Radomir Antics is a helyszínen nézte a keddi gyakorlást.

A spanyol labdarúgás szerelmeseinek aligha kell bemutatni Radomir Anticsot. A 70 esztendős szerb szakember játékosként is eljutott a jugoszláv válogatottig, neve azonban inkább edzőként vált ismertté, hiszen ő az egyetlen ember,

aki az Atletico Madrid, a Barcelona és a Real Madrid irányításáért is felelt – nem mellesleg, 2010-ben ő irányította a szerb válogatottat is a dél-afrikai világbajnokságon.

Radomir Antics régi barátja Marko Nikolicsnak, így nem csoda, hogy kihasználva az alkalmat, megleste kollégáját és a MOL Vidi FC-t munka közben is – számolt be a molvidi.hu.

A Real és a Barca egykori edzője látogatta meg a MOL Vidit Forrás: molvidi.hu

„Marko Nikolicsot nagy barátomnak mondhatom, régóta tartjuk a kapcsolatot. Azóta beszélünk rendszeresebben, amióta a szerb válogatott szövetségi kapitánya voltam, ő pedig az élvonalban dolgozott otthon. Általában hasonlóan gondolkodunk a labdarúgással kapcsolatos dolgokról. Az elmúlt pár évben már nem vállaltam munkát, mondhatni élvezem az életet, pihenek és a négy unokámmal töltöm az időmet. A januárokat általában Marbellán töltöm, ebben az időszakban itt a legjobb lenni – nem kizárólag a futballcsapatoknak. Természetesen figyelemmel követtem a Vidi európai kupaszereplését is az ősszel. Úgy gondolom, hogy

a remek szereplés mellett Marko személye is jót tesz nemcsak a klubnak, hanem a magyar labdarúgásnak is,

hiszen minden csapatnak olyan személyekre van szüksége, akik mindig jobbat, többet akarnak" - mondta a klubhonlap érdeklődésére Radomir Antics.