Vágólapra másolva!
Vasárnap este a labdarúgó OTP Bank Liga 18. fordulójának záró mérkőzésén a bajnoki címvédő MOL Vidi FC 2-1-re legyőzte az éllovas Ferencvárost, így Marko Nikolics csapata öt pontra csökkentette hátrányát, és tett róla, hogy tavasszal öldöklő küzdelem legyen az NB I-es bajnoki címért. A találkozó után a székesfehérváriak elégedetten értékeltek, a ferencvárosiak pedig piros lapokat kértek számon Erdős József játékvezetőn. A Lovrencsics Gergőnek sérülést okozó Kovács István pedig üzent válogatottbeli csapattársának.

A szuperrangadónak hatalmas tétje volt, ugyanis a Fradi nyolcpontos előnnyel várta az összecsapást, és egy eseteges győzelemmel szinte behozhatatlan előnyre tett volna szert a téli szünet előtt.

A kezdősípszó előtt megszentelték a sóstói MOL Arénát Fotó: Polyák Attila - Origo

A székesfehérváriak csütörtökön bravúros döntetlent játszottak a csoportjukat veretlenül megnyerő Chelsea-vel az Európa-ligában. Azonban kedvezőtlen előjel lehetett, hogy a nemzetközi szereplés után rendszeresen fáradtnak tűnt a Vidi, amit jól mutat, hogy nyolc pontvesztéséből hat hétközi kupaszereplést követően történt.

A lefújás után a Vidi játékosai boldogan jöttek le a pályáról, míg a Fradi focistái csalódottak és feldúltak voltak.

Az uruguayi Fernando Gorriarán két piros lapot kért számon Erdős József játékvezetőn, és csak annyit szúrt oda, hogy „two red card".

Hasonlóan vélekedett a Ferencváros vezetőedzője, Szergej Rebrov, aki kicsivel diplomatikusabban fogalmazott a mérkőzés utáni sajtótájékoztatón.

„A szurkolók számára jó meccs volt. A játékosaim kicsit jobban a kezükben tarthatták volna a találkozót, de

A játékvezetők jobban is ügyelhettek volna a játékosok épségére, főleg a második esetre gondolok, nagyon aggódtam Varga Rolandért.

Sok összecsapás volt a meccsen, de jobban örültem volna, ha inkább test-test elleni párharcokat látunk, nem pedig durvaságokat. Gratulálok a Vidinek a győzelemhez, jól játszottak. Összességében azonban jó őszt zártunk, öt ponttal vezetjük a tabellát, tavasszal is folytatnunk kell ezt a sorozatot."

Marko Nikolics, a MOL Vidi vezetőedzője játékosai teljesítményét méltatta, főleg azok után, hogy csütörtökön mindent kiadtak magukból a Chelsea elleni El-mérkőzésen.

„Gratulálok a játékosoknak, nagyon jól játszottak ma, rendkívül elégedett vagyok a teljesítménnyel.

December 16-át írunk, de gyakorlatilag sérültünk sincs. Ez persze köszönhető a nyári felkészülésünknek is, amely nagyon jól sikerült, valamint a klubnál dolgozó emberek megfeszített munkájának, hiszen az elmúlt öt-hat hónapban mindenki nagyon keményen dolgozott a Vidinél.

Marko Nikolics játékosai mentalitását méltatta a lefújás után Fotó: Csudai Sándor - Origo

Három nappal a Chelsea elleni rendkívül kemény meccset játszottunk, de így is ilyen teljesítményt tudtunk kitenni a pályára, szerintem megérdemeltük a győzelmet. Remek lezárása volt ez az este egy fantasztikus évnek. Megszereztük a bajnoki címet, bejutottunk az Európa-liga csoportkörébe, sőt, mondhatjuk, hogy végig versenyben voltunk a továbbjutásért. A Magyar Kupában is jól állunk, a bajnokságban pedig nagyon éles verseny lesz az aranyéremért. Nem kell mondani, hogy mennyire fontos volt ez a találkozó, és az elejétől fogva úgy álltunk hozzá, hogy miénk lesz a három pont.

Nekem az a fontos, hogy lássam a meccs előtt az elhivatottságot, a vért a szemekben. Ha ez megvan, már elégedett vagyok, hiszen, ahogy a Chelsea-meccs előtt is mondtam, az eredményt ugyan nem tudom garantálni, de a mentalitást igen. Szerencsére azért ez a hozzáállás legtöbbször eredménnyel is párosul.

Egyébként gratulálok a Ferencvárosnak is, hiszen ők is kellettek ahhoz, hogy egy jó meccset láthasson a közönség. Igazi focihangulat volt a stadionban, örülök, hogy sokan kint voltak, mindkét csapat szurkolói itt voltak, erre van szükség az arénákban. Persze profi játékosokról van szó, de azért ezzel együtt is teljesen más pár száz vagy pár ezer néző előtt pályára lépni. Bízom benne, hogy majd tavasszal is sokan kint lesznek a lelátókon."

Sigér Dávid (balra) ezúttal is rengeteget dolgozott a középpályán Fotó: Polyák Attila - Origo

Sigér Dávid - aki nyáron igazolt Balmazújvárosból a Ferencvároshoz, Szergej Rebrov kinevezése óta pedig a csapat alapembere lett – feldúltan nyilatkozott az Origónak.

„Nem azt játszottuk, ami szerettünk volna. Nem voltunk elég bátrak. Hagytuk, hogy szétrúgjanak minket. Elvesztettünk két-három fontos játékost. Amit kellett, azt hoztuk, persze volt egy-két meglepetés eredményünk, de ezek ugyanúgy megvoltak a Vidinek is.

– mondta a szezon egyik felfedezettje, aki a mérkőzés után alig bírt lábra állni.

A találkozó egyik főszereplője a kezdőcsapatba bekerülő Kovács István volt, akinek a belépője után válogatottbeli csapattársa, Lovrencsics Gergő már a kilencedik percben kivált a játékból.

„Először is szeretnék bocsánatot kérni Lovrencsics Gergőtől és a családjától is. Remélem, nincs komoly problémája.

Én is voltam sérült, átérzem a helyzetét, most másodlagos, hogy mi történt a meccsen" - kezdte a MOL Vidi futballistája, aki hangsúlyozta, hogy nagyon sajnálja a történteket, de legközelebb is ilyen elánnal menne bele a párharcba.

„Ami a mérkőzést illeti: nem volt mindegy, hogy öt-, nyolc- vagy tizenegy pontos hátrányban telelünk a Fradi mögött.

Hazai pályán a Vidinek – legyen az ellenfél akár a Ferencváros – dominálnia kell, helyzeteket kialakítania. Ez meg is történt, de sajnos kaptunk egy elkerülhető gólt, pedig felkészültünk a gyors kontratámadásaikra. Szerencsére a szünetben a szakmai stáb rendezte a sorokat, és a második félidőben meg tudtuk nyerni a meccset" – folytatta Kovács István.

A tízszeres magyar válogatott játékos elmondta, hogy az Európa-ligában alkalmazott taktika bevetése a játékosok döntése volt a mérkőzés utolsó szakaszában.

„Mindenki annyit játszik, amennyit megenged az ellenfele.

Ősszel lehetett látni, hogy a csapat egyik legnagyobb fegyvere, hogy tudunk mélyen, stabilan védekezni. Ezt megmutattuk a Chelsea ellen, és most a Fradi elleni is működött.

Tudatos volt a visszaállás, bár a szakmai stáb azt várta, hogy kicsit jöjjünk feljebb. Ennek ellenére előfordul mérkőzés közben, hogy a játékosok másként érzik, hogy mi vezethet sikerre. Tudtuk, hogy le fogjuk hozni a meccset 2-1-re, de a végére már elfogyott a lendületünk, ezért nem tudunk veszélyes kontrákat végigvinni" - mondta a Vidi játékosa, aki a második félidőben győztes gólpasszt adott Marko Scsepovicsnak.

Kovács István úgy érzi, a székesfehérvári játékosok büszkék lehetnek a szezonban nyújtott teljesítményükre, de nem dőlhetnek hátra, mert jövőre ennél is nagyobb sikereket szeretnének elérni.

„Fantasztikus őszi szezonon vagyunk túl, megsüvegelendő a teljesítményünk. Ősszel az AEK Athén ellen elvesztett BL-selejtező után volt bennünk hiányérzet, ez most is megvan, hiszen megvolt az esélyünk, hogy továbbjussunk az Európa-liga-csoportkörből.

Azt el kell ismerni, hogy voltak a szezonnak olyan pillanatai, amikor nem bírtuk a sorozatterhelést, de ez az öt pont ledolgozható, hiszen tavaly is három ponttal fordultunk a Ferencváros mögött, majd az utolsó forduló eredménye már nem is számított, hiszen korábban megnyertük a bajnoki címet. A legfontosabb, hogy a sikeres őszi szereplés után nem ragadhatunk bele a komfortzónánkba. Mindenkinek – beleértve a tulajdonost, a vezetőket, a szakmai stábot és a játékosokat – sokkal többet kell tennie a sikerért."

A Vidi kezdőjébe visszatérő Pátkai Máté sajnálja a Ferencváros sérülést szenvedő válogatott játékosait, ennek ellenére nem érezte úgy, hogy durva lett volna a mérkőzés.

„Nem gondolom, hogy túlságosan feszült mérkőzés lett volna. Szerintem egy rangadónak így kell kinéznie – természetesen leszámítva Lovrencsics Gergő és Varga Roland sérülését.

Nekik ezúton is jobbulást kívánok. Jó iramú meccs volt, szerintem a színvonalra sem lehetett panasz. A felkészülésre és a regenerálódásra nem sok időnk volt a csütörtöki El-mérkőzés után. Ez volt a 35. tétmeccsünk, július óta ebben a ritmusban játszunk, de nem lehet panasz a teljesítményünkre. Bírtuk erővel – mondta Pátkai, aki kitért a Fernando Gorriaránnal való összetűzésére, és arra is, hogy mi szólt a Vidi mellett a szuperrangadón.

"Úgy érzékeltem, hogy rám akart lépni, majd ebből lett egy dulakodás, de egy ilyen meccsen ennek nem kell nagy teljesítményt tulajdontani. A győzelem kulcsa talán az volt, hogy mi jobban akartuk a győzelmet, kényszerhelyzetben voltunk. A Fradinak jó lett volna az egy pont" – tette hozzá a 18-szoros magyar válogatott futballista, aki elmondta azt is, hogy a Vidi-játékosok háromhetes téli pihenőt kaptak a szakmai stábtól.

A MOL Vidi igazi ki-ki meccset nyert a Ferencváros ellen Fotó: Polyák Attila - Origo

Fiola Attila a Chelsea elleni mérkőzésen kapott egy rúgást, így nem léphetett pályára a Ferencváros ellen.

„Nemrég voltam röntgenen, szerencsére nincs törés, megúsztam egy zúzódással – mondta a Vidi játékosa, aki a barátaitól tudta meg, hogy az angol sztárcsapat ellen nyújtott teljesítményével bekerült az Európa-liga 6. fordulójának álomcsapatába. – Mindkét csapat győzelemre játszott, de úgy érzem, mi domináltunk. A meccs vége felé már érződött, hogy fáradtabbak vagyunk, de szerencsére sikerült megnyernünk ezt a ki-ki mérkőzést.

Tizenöt meccs van hátra, a bajnoki címünk megvédéséhez a Fradi botlására is szükség van. Az NB I nagyon kiegyensúlyozott, roppant nehéz zsinórban akár három-négy meccset is megnyerni.

Kiemelkedő tavaszt kell produkálnunk, hogy elérjük a céljainkat" – tette hozzá Fiola Attila.

A bajnoki címért folytatott párharc 2019. február 2-án folytatódik. A Ferencváros a Budapest Honvédot fogadja a Groupama Arénában az első tavaszi fordulóban, míg a Vidi a Puskás Akadémiát látja vendégül a sóstói MOL Arénában.

Tabella

Helyezés Csapat LM GY V D Gól GK Pont Forma
1.
Paksi FC 23 15 4 4 42-26 16 49
GY
GY
V
GY
GY
I
2.
Ferencvárosi TC 22 15 4 3 59-22 37 48
GY
GY
GY
GY
GY
I
3.
Fehérvár FC 23 12 8 3 42-34 8 39
GY
GY
GY
V
V
I
4.
Puskás Akadémia FC 23 9 6 8 37-26 11 35
V
GY
GY
V
D
I
5.
DVSC 23 9 9 5 31-29 2 32
GY
V
V
GY
V
I
6.
MTK Budapest 23 9 10 4 29-44 -15 31
V
V
V
GY
V
I
7.
Kecskeméti TE 23 9 11 3 32-36 -4 30
GY
V
GY
V
V
I
8.
DVTK 22 8 9 5 35-35 0 29
D
V
V
GY
D
I
9.
ZTE FC 23 8 11 4 33-43 -10 28
GY
D
GY
GY
V
I
10.
Újpest FC 23 8 12 3 29-47 -18 27
V
GY
V
V
GY
I
Teljes lista