Vágólapra másolva!
A házigazda egyesült arab emírségekbeli al-Ain és az új-zélandi Wellington selejtezős összecsapásával szerdán kezdődik a labdarúgó-klubvilágbajnokság, amelynek döntője jövő hét szombaton lesz.

A két nagy esélyes, a Bajnokok Ligája-győztes Real Madrid és a Libertadores Kupa-címvédő argentin River Plate kiemeltként csak a jövő heti elődöntőben lép pályára a tornán, amelyet 2009, 2010 és tavaly után negyedszer rendeznek az Egyesült Arab Emírségekben. A spanyolok rekorderként eddig hatszor nyerték meg a tornát, vagyis ha most megszerzik a trófeát, akkor ők lennének az elsők, akik sorozatban háromszor győznek.

Gareth Bale-ék könnyen rekorderek lehetnek Forrás: AFP/Ander Gillenea

A Real Madridban sokan negyedik diadalukat ünnepelhetnék ebben a sorozatban, ugyanis 2014-ben, 2016-ban és tavaly tagjai voltak a keretnek, viszont már nincs köztük Cristiano Ronaldo, aki nyáron a Juventushoz igazolt. Előtte 1960-ban, 1998-ban és 2002-ben ért a csúcsra a spanyol csapat. A River Plate - amely vasárnap rendhagyó módon Madridban nyerte meg a Libertadores Kupát ősi riválisával, a Boca Juniorsszal szemben -, 1986-ban hódította el a trófeát.

A klub-vb 2005-ben váltotta fel a klub világkupát, amelyen kizárólag Európa és Dél-Amerika legjobb együttese csapott össze.

A klubvilágbajnokságon a hat kontinens legrangosabb klubsorozatának győztese, valamint a házigazda szerepel. A megváltozott rendszer ellenére továbbra is kizárólag Dél-Amerikából és Európából került ki a győztes, és olyan is csak háromszor - 2010-ben, 2013-ban és 2016-ban - fordult elő a kongói Mazembe, a marokkói Raja Casablanca és a japán Kashima Antlers révén, hogy más kontinenst képviselő csapat került fináléba.

A jogelőd klub világkupát is beleszámítva az eddigi 56 kiírásból 31-et európai, 25-öt dél-amerikai csapat nyert meg.