Vágólapra másolva!
A Magyar Labdarúgó Szövetség a hivatalos honlapján tudatta, hogy a magyar fociválogatott március 21-én Szlovákiában kezdi a 2020-as Eb-selejtező sorozatot, az első hazai meccsét három nappal később a vb-ezüstérmes Horvátországgal játssza.

Másfél év múlva az eddigi legnagyobb és legkülönlegesebb Európa-bajnokságot rendezi meg az európai szövetség: a tornának 12 házigazdája lesz, a közös rendezésben részt vesz Magyarország is, amely az épülő Puskás Ferenc Stadionban ad otthont három csoportmérkőzésnek és egy nyolcaddöntőnek. Az Eb-re 24 csapat jut ki, közülük húszan az Eb-selejtező sorozatban biztosítják be helyüket, négyen pedig a Nemzetek Ligájából kvalifikálhatják magukat a tornára.

Dzsudzsák Balázsék Szlovákiában kezdik a selejtező sorozatot Fotó: Polyák Attila - Origo

A magyar válogatott az E csoportba került, melybe a legerősebb kalapból az idei vb-ezüstérmes Horvátországot sorsolták, a második kalapból Wales, a harmadikból Szlovákia, az ötödikből a szintén társrendező Azerbajdzsán került mellénk. A hatodik kalapból nem kaptunk ellenfelet, így ez az öt válogatott küzd majd egymással az Eb-részvételt érő első két helyért.

Estére az is kiderült, hogy a szlovákok elleni idegenbeli meccsel kezdjük a sorozatot március 21-én, és a walesiek elleni idegenbeli összecsapással zárjuk november 19-én. Miután a csoportban csak öt válogatott szerepel, a mieinknek két szabadnapjuk is lesz: szeptemberben és novemberben is csak 1-1 játéknapon leszünk érdekeltek a selejtezőben.

A magyar válogatott 2019-es Eb-selejtezőinek időpontjai:

Március 21.: Szlovákia-Magyarország
Március 24.: Magyarország-Horvátország
Június 8.: Azerbajdzsán-Magyarország
Június 11.: Magyarország-Wales
Szeptember 9.: Magyarország-Szlovákia
Október 10.: Horvátország-Magyarország
Október 13.: Magyarország-Azerbajdzsán
November 19.: Wales-Magyarország