Társoldalunk:

Dárdai Pál bosszús a Nemzetek Ligája miatt

2018.11.20. 15:42

Dárdai Pál, a Hertha BSC vezetőedzője bosszús lehet, ugyanis csapata egyik legjobb játékosa, a holland Javairô Dilrosun sérülést szenvedett a Németország elleni Nemzetek Ligája-mérkőzésen, így egy ideig nem állhat a berlini csapat rendelkezésére.

A 20 éves holland szélső a Manchester Citytől érkezett Berlinbe, idény nyáron. Tíz bajnoki mérkőzésen két gólt szerzett, és kiosztott három gólpasszt is. Remek teljesítményére Ronald Koeman, a holland válogatott szövetségi kapitánya is felfigyelt, aki a Németország elleni Nemzetek Ligája-mérkőzés 45. percében csereként pályára küldte a megsérült Ryan Babel helyére. Dilrosunnak azonban sok ideje nem maradt a bizonyításra, ugyanis a 66. percben sérülés miatt neki is le kellett jönnie a pályáról. 

Javairo Dilrosun a németek ellen debütált a holland válogatottbanForrás: Picture-Alliance/AFP/Verwendung weltweit/Firo Sportphoto/Sebastian El-Saq

„Képtelenek vagyunk egymás után kétszer-háromszor ugyanabban az összeállításban pályára lépni hasonló problémák miatt. E pillanatban mindegy, hogy húzódás vagy szakadás, a hétvégén semmiképpen sem játszhat. Orvosi vizsgálatra hivatalos, mást nem tudok mondani" – idézi a Kicker a magyar szakembert, aki szerint elképzelhető, hogy a holland játékos nehezen dolgozza fel a vele történteket, hiszen a semmiből robbant be, remeklése nyomán pedig óriási iránta a médiaérdeklődés.

„Jeff teljesen egészségesen ment el a válogatotthoz. Talán a hirtelen beállás vezetett a sérüléshez. Ez nem normális, de nem tehetünk mást, bele kell törődnünk a történtekbe" - tette hozzá Dárdai Pál arra utalva, hogy Dilrosunnak Babel sérülése miatt bemelegítés nélkül kellett beállnia az első félidő hajrájában.

Dárdai Pál egy ideig nem számolhat csapata legjobb játékosávalForrás: dpa Picture-Alliance/AFP/Marius Becker

Szombat délután, a Bundesliga 12. fordulójában a Dárdai Pál vezette Hertha BSC a Szalai Ádámot foglalkoztató Hoffenheimet fogadja a berlini Olimpiai Stadionban.