Vágólapra másolva!
A finn labdarúgó-válogatott ugyan csütörtökön bebiztosította csoportelsőségét a Nemzetek Ligája C osztályában, ennek ellenére győzni szeretne Magyarországon a vasárnapi zárófordulóban Markku Kanerva szövetségi kapitány szerint.

„Kettős érzéseim vannak a görögországi találkozóval kapcsolatban, mivel kikaptunk, ugyanakkor így is feljutottunk, ezért megkönnyebbülten várhatjuk a mostani mérkőzést” – mondta szombati sajtótájékoztatóján a szakvezető, aki leszögezte,

győzelemmel szeretnék zárni a sorozatot.

Kanerva szerint változott a magyar válogatott a csoport első, tamperei összecsapásához képest, mivel azóta új, minőségi játékosok kerültek a keretébe, viszont taktikailag hasonló meccsre számít, mint 1-0-s sikerük alkalmával. Megjegyezte, bár a helyezésüket nem befolyásolja a találkozó kimenetele, azonban

semmi olyan változtatást nem tervez, amely veszélyeztetné a győzelem megszerzését.

Markku Kanerva szövetségi kapitány szerint mindkét csapat a védekezésre fog építeni Forrás: Anadolu Agency/2018 Anadolu Agency/Orhan Cicek

pénteken edzés volt, és utána utaztunk Budapestre” – foglalta össze a csapat felkészülését a szakember.

Markus Halsti arról számolt be, hogy jó érzéssel készülnek, mivel megnyerték a csoportot. Kifejtette, folytatni akarják a jó szereplésüket, és éhesek az újabb sikerre.

„Nehéz mérkőzés lesz, várhatóan

mindkét együttes a védekezésre fog építeni, így apró nüanszok döntenek majd a szoros, háromesélyes meccsen”

– fogalmazta meg várakozásait a dán Esbjerg védője.

A magyar és a finn válogatott vasárnap 20.45-től a Groupama Arénában találkozik egymással a Nemzetek Ligája C osztályának hatodik, utolsó fordulójában.