Vágólapra másolva!
Vasárnap a 28 éves Sipőcz Tamás a Csorna-Lébény megyei első osztályú labdarúgó-mérkőzés közben lett rosszul és hunyt el. A Blikk információi szerint a játékos kedvese minden mérkőzésen a helyszínen drukkolt vőlegényének, így a pálya széléről kellett végignéznie a borzasztó jeleneteket

A felfoghatatlan tragédia sokkolta az országot, a napilap azonban újabb szörnyű részleteket osztott meg az esettel kapcsolatban. Sipőcz Tamás és menyasszonya már jövő évi esküvőjüket tervezték, a pár már a nagy nap időpontját is kitűzte.

Sipőcz Tamás a Csorna-Lébény megyei első osztályú labdarúgó-mérkőzés közben lett rosszul és hunyt el Forrás: http://csornaise.hu/

A játékos kedvese minden mérkőzésen a helyszínen szurkolt a Csornának és vőlegényének, így a Lébény elleni találkozón is ott volt a pálya szélén, onnan kellett végignéznie a borzasztó jeleneteket. A 28 éves sportember életéért mindent megtettek a szinte azonnal a helyszínre érkező mentők, ám nem tudták megmenteni. A pályán még sikeresen újraélesztették, a kórházba azonban nem tudtak elindulni, a mentőkocsiban ismét újraélesztésre volt szükség, de hiába küzdöttek 40-50 percig, nem tudtak segíteni rajta.

A Csornai Sportegyesület hivatalos honlapján fejezte ki őszinte részvétét a sportoló családjának, hozzátartozóinak. Korábbi együttese gyertyagyújtással emlékezik Sipőcz Tamásra.

A teljes cikk ide kattintva olvasható.