Vágólapra másolva!
A ciprusi élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban szereplő APOEL a hivatalos Twitter-oldalán jelentette be, hogy megegyeztek Balogh Norbert egyéves kölcsönvételéről a Palermóval, így a magyar támadó Ciprusra utazott, és holnap átesik majd az ilyenkor szokásos orvosi vizsgálatokon.

Balogh Norbert korábban garanciát kért a Palermo vezetőedzőjétől, Bruno Tedinótól arra vonatkozóan, hogy az idei a szezonban számít rá és megadja neki a rendszeres játéklehetőséget.

Balogh Norbert az APOEL-nél folytatja Forrás: AFP/Miguel Medina

A szakember állítólag számolt volna a 22 éves magyar támadóval, azonban garanciát nem adhatott neki, így a magyar támadó végül inkább a Sallai Rolandot is foglalkoztató APOEL Nicosiához szerződik.

A hírek szerint csak egy évre kölcsönbe, mivel az olasz klub nem szeretne végleg lemondani róla.

A 22 éves Balogh Norbert 2016 januárjában Debrecenből igazolt a Palermóhoz, amely akkor az olasz élvonalban szerepelt, de tavaly tavasszal kiesett, idén pedig nem sikerült visszajutnia. A kétszeres válogatott csatár eddig 26 tétmérkőzésen lépett pályára a szicíliai együttesben - sérülés miatt az előző szezont szinte teljes egészében kihagyta -, gólt nem szerzett.

A ciprusi bajnokcsapat Kleinheisler László együttesével, a kazah bajnok FK Asztanával játszik az Európa-liga csoportkörébe jutásért.