Vágólapra másolva!
Őrizetbe vettek egy férfit, aki alaposan gyanúsítható azzal, hogy súlyosan megsebesítette Senol Günest, a vendégek vezetőedzőjét a Fenerbahce-Besiktas labdarúgó Török Kupa-elődöntő csütörtök esti visszavágóján. 

A szakembert a második félidőben fejen találták egy tárggyal, s médiainformációk szerint a sebét több öltéssel kellett összevarrni. A Takvim című újság úgy tudja,

az elfogott férfi elismerte, hogy elhajított egy kést, de azzal védekezett, hogy nem Günesre célzott.

"Senol Günes nagyon el van keseredve. Nagyon szomorú nap volt a tegnapi,

- mondta Fikret Orman, a Besiktas elnöke.

Az ESPN videós beszámolója szerint mindkét csapat drukkerei tettek arról, hogy idő előtt véget érjen a mérkőzés, például különböző tárgyak bedobálásával rendszeresen megakadályozták, hogy az ellenfél játékosa elvégezze a szögletet.

A játékvezető az 59. percben, 0-0-s állásnál szakította félbe a meccset, amikor a Besiktas kispadjánál dulakodás kezdődött, ezt kihasználva

pedig egy Fenerbahce-szurkoló fejbe dobta Günest.

A törökök korábbi szövetségi kapitánya azonnal a földre került és dőlt a vér a fejéből.

Senol Günes, a Besiktas vezetőedzője a földön fekszik, miután a Fenerbahce szurkolói rátámadtak a labdarúgó Török Kupa elődöntőjének visszavágó mérkőzésén Isztambulban 2018. április 19-én Forrás: MTI/EPA/Sedat Suna

Már a párharc első, 2-2-es döntetlennel végződött mérkőzése is emlékezetes volt, miután hárman is a kiállítás sorsára jutottak. A visszavágón sem kellett sokáig várni a piros lapra: a Real Madrid korábbi hátvédje, a 2016-os Európa-bajnoki döntő legjobbjának választott portugál Pepe (Besiktas) már a 30. percben piros lapot kapott egy csúnya belépő után.

Hogy a visszavágót megismétlik-e, még kérdéses.

A rendbontást követően - a főbűnös mellett - összesen 32 embert vettek őrizetbe, de őket már szabadon engedték.