Vágólapra másolva!
Az Arsenal menedzsere, Arsene Wenger szerint nagyon rossz döntést hoztak az illetékesek, amikor úgy döntöttek, hogy még egy évig biztosan nem lesz videobíró a Premier League-ben.

A PL-ben szereplő 20 csapat döntése értelmében a 2018-19-es idényben biztosan nem lesz videobíró az angol bajnokságban. A döntés főleg annak köszönhető, hogy például az FA-kupában történt tesztelések során több furcsa ítélet is született.

„A Premier League intézményét igazi haladó gondolkodású emberek hozták létre" – mondta Wenger csapata, Newcastle elleni vesztes bajnokiját követően. „Ebben a döntésben viszont egyértelműen a világ elmaradottabb részéhez csatlakoztunk. A fiatalabb generáció megszokta már a videós jelenlétet, miközben a világ többi részén már használják is a videobírót.

Arsene Wenger szerint rossz döntés született Forrás: AFP/Geoff Caddick

Sajnos a Premier League újra a videó ellenében döntött, ami szerintem nagyon-nagyon rossz döntés. Minden nagy meccs a szezonban valamilyen hibán csúszott el, amit a videobíró tudott volna befolyásolni" – tette hozzá Wenger.