Kevés izgalom, még kevesebb gól a római derbin

Horizontal
Roma's defender from Argentina Federico Fazio (L) vies with Lazio's midfielder from Serbia Sergej Milinkovic-Savic during the Italian Serie A football match between Lazio and Roma on April 15, 2018 at Olympic Stadium in Rome. / AFP PHOTO / FILIPPO MONTEFORTE
Vágólapra másolva!
Gól nélküli döntetlennel ért véget a római derbi, azaz a Lazio és az AS Roma mérkőzése a Serie A 30. fordulójának vasárnapi záró mérkőzése.

Hiú remény volt öldöklő iramot várni azt követően, hogy a Roma kedden még a Bajnokok Ligájában, míg a Lazio csütörtökön az Európa-ligában lépett pályára. Az is várható volt, hogy a Roma az ünneplés, a Lazio pedig a csalódottság miatt nem lesz csúcsformában, de az első 45 perc minden várakozást alul múlt. Parolo két kísérletén az egyik, és Bruno Peres próbálkozásán - ami ugyan a kapufa tövéről jött ki - kívül semmi nem történt.

A második félidő sem volt sokkal mozgalmasabb, egészen a 80. percig kellett várni, hogy élet költözzön a mérkőzésbe. Akkor a Lazio román védője, Radu rántotta le a kapu felé igyekvő Cengiz Ündert, amiért megkapta a második sárga lapját. Eusebio Di Francesco azonnal be is küldte Stephan El Shaarawyt, a megfogyatkozott Lazio pedig elkezdett helyzeteket kidolgozni, melyek közül a legnagyobbat a montenegrói Adam Marusic hagyta ki.

1. félidő
39Stefan Daniel Radu
36Luiz Felipe
31Juan Jesus
11Lucas Leiva
2. félidő
82Ciro Immobile
82Bruno Peres
80Stefan Daniel Radu
74Konstantinos Manolas
62Kevin Strootman
59Felipe Anderson
59Senad Lulic
55Patrik Schick
Összeállítások
Lazio3-5-1-1
AS Roma3-4-3
Football Pálya
1
Alisson
Becker
20
Federico
Fazio
44
Konstantinos
Manolas
5
Juan
Jesus
25
Bruno
Peres
6
Kevin
Strootman
11
Aleksandar
Kolarov
14
Patrik
Schick
9
Edin
Dzeko
4
Radja
Nainggolan
26
Rick
Karsdorp

Lazio

Kezdők
1Thomas Strakosha
27Luiz Felipe
36
3Stefan de Vrij
26Stefan Daniel Radu
80
39
77Adam Marusic
16Marco Parolo
6Lucas Leiva
11
21Sergej Milinkovic-Savic
19Senad Lulic
59
10Felipe Anderson
59
17Ciro Immobile
82
4Patric
55Ivan Vargic
5Jordan Lukaku
0Nani
8Dusan Basta
13Wallace
15Bastos
18Luis Alberto
20Felipe Caicedo
22Martin Caceres
88Davide Di Gennaro
96Alessandro Murgia
23Guido Guerrieri
Cserék

AS Roma

Kezdők
1Alisson Becker
20Federico Fazio
44Konstantinos Manolas
74
5Juan Jesus
31
25Bruno Peres
82
6Kevin Strootman
62
11Aleksandar Kolarov
14Patrik Schick
55
9Edin Dzeko
4Radja Nainggolan
26Rick Karsdorp
8Diego Perotti
28Lukasz Skorupski
7Lorenzo Pellegrini
13Elio Capradossi
17Cengiz Under
21Maxime Gonalons
24Alessandro Florenzi
30Gerson
0Jonathan Cristian Silva
92Stephan El Shaarawy
3Luca Pellegrini
48Mirko Antonucci
Cserék

A Roma a három perces ráadásra tartogatta a puskaport: Strakosha kapusnak előbb Dzeko fejesénél kellett kitornáznia a labdát jobb kapufa mellől, majd a bosnyák következő fejese a lécről jött vissza. Zárszóként Szergej Milinkovics-Szavics vette célba a Roma kapuját a saját térfeléről, de csak ijesztgetett, gól nem született.

Serie A, 32. forduló:
Lazio-Roma 0-0
Juventus-Sampdoria 3-0 (1-0)
Sassuolo-Benevento 2-2 (1-1)
Bologna-Verona 2-0 (1-0)
AC Milan-Napoli 0-0
Fiorentina-SPAL 0-0

szombaton játszották:
Atalanta-Internazionale 0-0
Genoa-Crotone 1-0 (1-0)
Chievo-Torino 0-0
Cagliari-Udinese 2-1 (1-1)

Tabella

Helyezés Csapat LM GY V D Gól GK Pont Forma
1.
Internazionale 27 23 1 3 69-13 56 72
GY
GY
GY
GY
GY
I
2.
Juventus 27 17 4 6 42-21 21 57
V
V
D
GY
V
I
3.
AC Milan 28 17 6 5 53-36 17 56
GY
V
V
D
GY
I
4.
Bologna 27 14 4 9 41-24 17 51
GY
GY
GY
GY
GY
I
5.
AS Roma 27 14 8 5 52-33 19 47
GY
V
GY
GY
GY
I
6.
Atalanta 27 14 9 4 49-30 19 46
GY
GY
D
V
V
I
7.
SSC Napoli 27 12 8 7 42-31 11 43
V
D
D
GY
GY
I
8.
ACF Fiorentina 27 12 9 6 39-30 9 42
GY
V
D
GY
D
I
9.
Lazio 27 12 11 4 32-29 3 40
GY
V
GY
V
V
I
10.
Monza 28 10 9 9 32-36 -4 39
D
GY
GY
GY
V
I
Teljes lista