Vágólapra másolva!
A Roma az idei BL-szezon legnagyobb meglepetését okozva hazai pályán 3–0-ra legyőzte a Barcelonát, így 4–4-es összesítéssel, idegenben lőtt góllal bejutott az elődöntőbe. A kiesés után Ernesto Valverde magára vállalta a felelősséget, és elismerte, hogy csapata botrányos szereplése az ellenfél jó játékának volt köszönhető. A Manchester City tökéletes meccsébe Mateu Lahoz bíró rondított bele nagyon csúnyán, aki előbb elvett egy szabályos gólt, majd felküldte Pep Guardiolát a lelátóra. Lehet, hogy a BL-t mégsem a katalán edzőzseninek találták ki?

Az első meccs után a Romának kisebb csodára lett volna szüksége a továbbjutáshoz. Csodák márpedig vannak, mondták az olaszok. A 2005-ös BL-döntő, a tavalyi Super Bowl vagy a 6–1-es Barca–PSG – a leggyakoribb példák, amikbe kapaszkodtak.

A feladat? Véghezvinni azt, ami a spanyol szuperkupa óta egyetlen csapatnak sem sikerült:

hármat lőni a Barcának.

A Roma véghezvitte a lehetetlent Forrás: AFP/Lluis Gene

A Barcát eddig azok a csapatok tudták leginkább zavarba hozni, amelyek letámadtak és már a labdakihozatalt is megnehezítették. Di Francesco pontosan ezekkel az utasításokkal küldte ki a Romát a visszavágóra.

A Roma ellehetetlenítette a Barcát

A katalánok ellenfelei 20 perc után rendszeresen belerokkannak ebbe a fociba, de nem a Roma, amely bírta az iramot a teljes meccsen át. Ennek köszönhető a három gól, a Barca kilátástalan játéka és a csodaszámba menő továbbjutás.

Nekünk maradtak a hosszú passzok" – értékelt a meccs után Valverde, akinek az az egyik nagy erőssége, hogy elemez, kivár, megtalálja az ellenfél gyenge pontját, majd a második félidőben beviszi a halálos döfést.

A Roma ellen azonban ebből semmit nem láttunk, a Barca nem tudott felpörögni, és gyakorlatilag gólhelyzet nélkül hozta le a meccset. „Kizárólag az én felelősségem a kiesés – szögezte le gyorsan. – Tegnap azt mondtam a játékosoknak, hogy játszanak úgy, mintha 0–0 lenne az eredmény, és győzzenek."

Mi valósult meg ebből? Semmi

Jonathan Wilson a Futballforradalmak című könyvében arról ír, hogy a labdarúgás három komponensből áll:

  1. Az első az akarat/szív/motiváció, e nélkül fel se menj a pályára, mert a futball alapja a törekvés. Aki nem igyekszik, töri magát, alul marad.
  2. Az rendben van, hogy akarsz, de kell hozzá fizikum, hiszen e komponens nélkül a törekvés bárgyú szédelgés csupán.
  3. Ha akarsz és van fizikumod, már csak a megfelelő taktika kiválasztása választ el a sikertől, mely a játékstíluson és a felálláson nyugszik.

Kedden este a Barca mindhárom komponensben csődöt mondott.

forrás: La Liga Loca Facebook

Messi is borzasztó gyengén futballozott Forrás: AFP/Lluis Gene

Ha ez nem lett volna elég, a lefújás után újabb csapás érte a Barca-szurkolókat. „Meglehet, hogy ez volt az utolsó BL-mérkőzésem, ezért is fáj különösen a kiesés" – nyilatkozta csalódottan a klublegenda, Iniesta, aki április végéig fog választ adni arra a kérdésre, hogy megy (Kínába) vagy marad.

A rómaiak ennél is többet akarnak

„Más volt a taktikánk, jobban használtuk a széleket, többet és gyorsabban kontráztunk, de a győzelem kulcsa a csapat hozzáállása volt.

Már így is messzebbre jutottunk, mint amit előzetesen vártak tőlünk. Egyre többet és többet akarunk" – ábrándozott Di Francesco.

Di Francesco nem elégszik meg a Barca kiejtésével Forrás: AFP/Filippo Monteforte

A játékosok érthetően majd kiugrottak a bőrükből. „Hihetetlen, el sem tudják képzelni, hogy mit érzek most – mondta az első gólt szerző Dzeko. – Úgy mentünk fel a pályára, hogy nincs veszítenivalónk.

Ugyanakkor tisztában voltunk azzal is, hogy a világ legjobb csapata az ellenfél.

A harmadik gól után is rohantunk volna előre, de az edzőnk visszatartott minket. Jól tette, mert a Barcának elég lett volna egy villanás."

A játékosok így ünnepelték a továbbjutást az öltözőben:

„Hogy bekerülök-e a Roma történelmébe? Őszintén, nem érdekel. Az érdekel, hogy ott vagyunk az elődöntőben – nyilatkozta Manolas, aki a továbbjutást jelentő gólt fejelte a 82. percben. – Az első meccs után is hittünk magunkban, mert tudtuk, hogy innen is képesek vagyunk továbbjutni.

A Roma mindössze a harmadik csapat, amely legalább háromgólos hátrányból fordított meg BL-párharcot. Erre korábban csak a Deportivo (a Milan ellen 2003/04) és a Barca (a PSG ellen 2016/17) volt képes.

A visszatérők Forrás: Twitter/BR Football

A bíró tönkretette a City tökéletes meccsét

A manchesteri visszavágó előtt Guardiola azt mondta, tökéletes meccsre van szükségük ahhoz, hogy fordítani tudjanak a Liverpool ellen.

Két perc után úgy tűnt, hogy a tökéletes meccs, amiről Guardiola beszélt, létezik.

Jesús góljával megszerezte a vezetést a City, majd olyan nyomást helyezett ellenfelére, hogy az első félidőben Karius kapusnak volt a legtöbb passza (19) a Liverpool-játékosok közül.

Hogy nem volt közte kettő a szünetre, az kizárólag Lahoz bírón múlt, aki hozta a spanyol bírói színvonalat. Ezt fújta be lesnek, holott nem volt az:

„Teljesen más lett volna, ha 2–0-val mehetünk a szünetre – mérgelődött Guardiola, akit a második félidőre Lahoz felküldött a lelátóra. – Mondtam neki, hogy Sané gólja szabályos volt, mire ő kiállított. Nem inzultáltam őt.

A BL-ben minden nagyon kevésen múlik, ezért is rendkívül fontos minden egyes bírói döntés.

Máshogy alakult volna minden, ha Salah gólját beintik lesnek az Anfielden. És máshogy akkor is, ha Jesús gólját nem intik be."

Guardiola véleménye Lahoz ténykedéséről:

A katalán edzőtől azt is megkérdezték, mit szól ahhoz, hogy a legutóbbi három meccsét elveszítette a csapat (ilyesmire 2016 februárja óta nem volt példa a Citynél).

– adott gúnyos választ.

Nem csak Guardiola nem volt megelégedve a bíróval. A New York Times újságírója, Rory Smith szerint például totális káoszba csapott át az, amit Lahoz művelt.

Lineker is hatalmas hibának nevezte Sané góljának visszafújását:

A második félidőben az edzőjét és hitét (?) elveszítő City kezéből kicsúszott az irányítás, és a Liverpool megfordította a meccset.

Megérdemelten jutottunk az elődöntőbe – értékelt Klopp. – Az első félidő után nem voltam túl boldog, mert két-három góllal is vezethettek volna. Igaz, ami igaz, szükségünk volt némi szerencsére."

Klopp Guardiola kiállításával kapcsolatban elmondta, ő észre sem vette, hogy a katalánt felküldték a lelátóra. „Az asszisztensem, Peter Krawietz jött oda hozzám, ő mondta, hogy nyugodjak meg, Guardiolát elküldték a kispadtól."

Salah rúgta a Liverpool egyenlítő gólját Forrás: AFP/Paul Ellis

A BL-t nem Guardiolának találták ki?

Amióta Guardiola elhagyta a Barcelonát, nemhogy a végső siker, de még egy döntő sem akar neki összejönni. A Bayernnel egymás után háromszor is az elődöntőben bukott el, tavaly pedig már a legjobb 16 között, a Monaco ellen.

Ennél is sokatmondóbb, hogy nem tud szépen kiesni.

A legutóbbi öt BL-párharc összesített eredménye, amiből vesztesen jött ki: 5–0, 5–3, 2–2, 6–6, 5–1. Tíz meccs, 23 kapott gól.

Mindezek ellenére Guardiola nem hajlandó változtatni játékfelfogásán, neki már csak olyan csapatai lesznek, amelyek a klasszikus értelemben nem tudnak védekezni, sőt, kivívják maguk ellen a sorsot. Ez a fajta hozzáállás lehet, hogy működik a bajnokságban, ahol simán belefér egy-két vereség,

de a BL-ben, két meccsen, ahol minden apró hibát kíméletlenül büntet az ellenfél, nem.

Szerdán Real Madrid–Juventus és Bayern München–Sevilla negyeddöntőkkel folytatódik a Bajnokok Ligája.