Vágólapra másolva!
A Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének visszavágóján a Juventus 2 perc 48 másodperc alatt két gólt rúgott, amivel megfordította a Tottenham elleni párharcot (összesítésben 4–3). A meccs után az olaszok hőse, Chiellini odapirított az ellenfélnek, mondván ebben a sorozatban a tapasztalat és a rutin mindennél fontosabb. A Tottenham edzője, Pochettino sem tudott vitatkozni az állítással, ennek ellenére büszke arra, ahogy kikaptak. A Manchester City passzrekordot döntött, de 2–1-es vereséget szenvedett a svájci Baseltől. Jelentősége nem volt, Guardiola viszont így sem kímélte a csapatot, amely szerinte elfelejtett focizni a második félidőre.

A torinói meccs után azt írtuk, hogy nyom nélkül tűnhet el a Juventus a BL-ből. A visszavágón már a feltételes módra sem volt szükség, annyira rossz volt a csapat, de Higuaín és Dybala pillanatok alatt megfordította a párharcot. Röviden: a Juventusnak elég volt nagyjából 13 percet fociznia a két meccsen, hogy kiejtse azt a Tottenhamet, amely a csoportkörben hármat rúgott a Dortmundnak és a Real Madridnak.

A Juventus nyerőemberei: Higuaín és Dybala Forrás: AFP/Glyn Kirk

A 64. percben találtak kaput először

Paolo Menicucci, az UEFA riportere a meccs előtt azt írta, hogy a Juventusnak az első 10–15 percben kellene tövig nyomnia a gázt, hogy egy korai góllal a Tottenham tudtára adja: győzni jött a Wembley-be. Hogy valójában minek jött, azt talán még maga Allegri sem tudná megmondani.

Ugyanúgy, mint kedden Emerynél, Allegrinél sem lehetett érteni, hogy mit akar játszani, és hogyan tervez továbbjutni.

Az első félidő statisztikája. A Tottenham lefocizta a Juventust:

„A játékosaimnak volt elég türelme kivárni" – mondta az olasz a lefújás után. És valóban. Ha van mintapéldája a semmiből lőtt góloknak, akkor Higuaíné és Dybaláé az:

a két játékos 2 perc 48 másodperc alatt fordította meg a meccset úgy, hogy a Juventusnak addig nem is volt kaput eltaláló lövése.

A rutin dönt, és ha rutin, akkor Chiellini

A meccs hőse viszont nem Higuaín vagy Dybala volt, és még csak nem is Buffon, hanem az a Chiellini, aki két totál ellentétes félidőt játszott.

  • Chiellini az első félidőben: kiöregedett, lassú, nem tud passzolni, nem tudja levédekezni Kane-t
  • Chiellini a második félidőben: egy csataló, lenyűgöző, tapasztalt védő, aki mellett mozdulni nem lehet

Számokkal is alátámasztva: ő szerelt a legtöbbször (4), ő tisztázatott a legtöbbet (13) és benne akadt el leggyakrabban a labda (3).

„Tudtuk, hogy jó csapat a Tottenham, de tudtuk azt is, hogy minden meccsen kapnak gólt. Az első félidő után is nyugodtak maradtunk, tudtuk, hogy lesz esélyünk gólt szerezni.

– nyilatkozta Chiellini, aki 1–2-es állásnál hatalmasat mentett a ziccerben érkező Kane elől.

Meg is kapta érte a magáét Buffontól:

Astoriért is nyert a Juventus

„Ezt a győzelmet Astorinak ajánljuk. Nehéz volt a meccsre koncentrálni, de ő végig ott volt a szívünkben. Nem könnyű továbblépni, és csak úgy folytatni az életet, én például rengeteget sírok miatta. Fantasztikus játékos volt, mindig pozitívan állt a dolgokhoz, mindig mosolygott. Ezt a mosolyt örökre megőrizzük" – beszélt a meccs után Chiellini Davide Astoriról, a Fiorentina 31 éves csapatkapitányáról, aki vasárnap hajnalban halt meg szívrohamban.
A vasárnap meghalt Davide Astorira emlékeztek a csapatok Forrás: AFP/Glyn Kirk

A lúzer Tottenhamen röhög mindenki

„Ők három helyzetből lőttek kettőt, mi sokból egyet – mérgelődött a meccs után Pochettino. – Mindkét meccsen mi voltunk a jobbak, domináltunk, de aztán három perc alatt kiharcolták a továbbjutást. Csalódott vagyok természetesen, de közben büszke is arra, ahogyan veszítettek a játékosaim. Jól álltuk a sarat, hűek voltunk önmagunkhoz és rengeteg lehetőséget alakítottunk ki. De ez sem volt elég ahhoz, hogy továbbjussunk. Ilyen a futball."

A Tottenham évek óta majdnem csapatnak számít (lúzernek, ha úgy tetszik).

Majdnem meglett az angol bajnoki cím. Majdnem megelőztük az Arsenalt. Majdnem továbbjutottunk a csoportkörből. Majdnem kivertük a Juventust.

Egy ilyen kiesés után nem is csoda, hogy rajtuk röhög mindenki.

Mit mondhatott Allegri a szünetben? „Gyerekek, hisz ez a Tottenham":

Gyerekek, ez a Tottenham Forrás: twitter

És persze idevág Lloris nem túl szerencsés nyilatkozata is, amelyben azt mondja, „Ma este mindenki láthatja az igazi Tottenhamet". Láttuk.

Llorisék megmutatták az igazi arcukat Forrás: twitter

Passzrekordot döntött a City, de kikapott

A Manchester City már az első meccsen eldöntötte a továbbjutást (4–0), így Guardiola nyugodtan pihentethette néhány kulcsjátékosát a Basel elleni hazai visszavágón. Így kerülhetett a csapatba például az a Phil Foden, aki

17 évesen és 283 naposan a legfiatalabb angol focista lett, aki pályára lépett a Bajnokok Ligája egyenes kieséses szakaszában.

Talán a felforgatott kezdő, talán a tétnélküliség, de a City borzasztóan gyenge teljesítményt nyújtott, és ki is kapott (1–2), amivel egy 36 meccses hazai veretlenségi sorozat szakadt meg. „Ez nagyon, nagyon gyenge volt – bosszankodott a meccs után Guardiola. – Az első félidőben még jók voltunk, de a másodikban mintha elfelejtettünk volna focizni.

Guardiola szerint elfelejtettek focizni Forrás: AFP/Oli Scarff

A City pontosan ezt csinálta: három nappal azután, hogy passzrekordot (902) döntött a Chelsea ellen a PL-ben, passzrekordot döntött (978) a BL-ben is. De ahogy Guardiola is mondta, ez önmagában kevés:

a meccset 2–1-re a Basel nyerte.

Így néz ki több mint ezer megkísérelt passz egy képen:

A City még nem Barca-szint

A Basel elleni visszavágó előtt azt kérdezték Guardiolától, hogy lehet-e már ezt a Cityt a Barcelonához hasonlítani. „Nem – utasította el azonnal a katalán edző, aki 2008 és 2012 között 14 trófeát nyert a Barcával. – Nem vagyunk ugyanazon a szinten. Ők uralták az elmúlt évtizedet, ha valaki fel akar nőni hozzájuk, akkor annak nagyon sokáig jónak kell lennie."

A Bajnokok Ligája nyolcaddöntőinek visszavágói a jövő héten újabb négy mérkőzéssel folytatódnak.