Vágólapra másolva!
A német élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Bundesliga) 24. fordulójának vasárnap esti mérkőzésén a magyar válogatott Gulácsi Péterrel felálló RB Leipzig meglepő vereséget (1-2) szenvedett hazai pályán a sereghajtó 1. FC Köln ellen.

Pedig a mérkőzés jól indult a lipcsei csapat számára,

az 5. percben Jean-Kevin Augustin révén sikerült megszerezni a vezetést, még ha a gólhoz kellett egy kis szerencse is.

Az első félidő folytatásában is többet birtokolta a labdát a hazai együttes, ám jó lehetőségek mindkét oldalon adódtak. Viszont újabb gól ebben a felvonásban már nem esett, így bizakodva várhatta a folytatást Gulácsi Péter klubja.

A második játékrész viszont nagyon nem az RB Leipzig elképzelései szerint alakult. A Köln tudott váltani, sokkal kiegyenlítettebbé vált az összecsapás, sőt a sereghajtó tudott több helyzetet kidolgozni.

A vendégek a 70. percben egyenlítettek Vincent Koziello révén – aki hatalmas bombagólt lőtt –, majd hét perccel később a győzelmet érő találatot is megszerezték

, Leonardo Bittencourt már nem volt nehéz helyzetben.

Gulácsiékat meglepte a sereghajtó Köln Forrás: AFP/Robert Michael

A lipcsei együttes kapuját ezúttal is végig a magyar játékos védte.

Az RB Leipzig a héten mindhárom tétmérkőzését elveszítette:

a hétfői, frankfurti bajnokit követően csütörtökön az Európa Ligában a Napolitól kapott ki otthon. Egy döntetlen és két vereség után a kölniek először győzték le a lipcseieket.

Bundesliga, 24. forduló
RB Leipzig-1. FC Köln 1-2 (1-0)

1. félidő
13'Marco Hoeger
5'Jean-Kevin Augustin
2. félidő
88'Vincent Koziello
87'Kevin Kampl
82'Yuya Osako
77'Leonardo Bittencourt
77'Marcel Risse
71'Emil Forsberg
70'Vincent Koziello
69'Jean-Kevin Augustin
61'Jannes-Kilian Horn
59'Ademola Lookman
Összeállítások
RB Leipzig4-3-3
FC Köln3-4-3
Football Pálya
23
Marcel
Halstenberg
8
Naby
Keita
32
Gulácsi
Péter
16
Lukas
Klostermann
4
Willi
Orbán
5
Dayot
Upamecano
3
7
Marcel
Sabitzer
44
Kevin
Kampl
10
Emil
Forsberg
18
Ademola
Lookman
29
Tim
Handwerker
17
Christian
Clemens
1
Timo
Horn
4
Frederik
Soerensen
22
Jorge
Mere
3
Dominique
Heintz
7
Marcel
Risse
41
Vincent
Koziello
6
Marco
Hoeger
23
Jannes-Kilian
Horn
13
Yuya
Osako

RB Leipzig

Kezdők
23Marcel Halstenberg
8Naby Keita
32Gulácsi Péter
16Lukas Klostermann
4Willi Orbán
5Dayot Upamecano
3Bernardo
7Marcel Sabitzer
44Kevin Kampl
87
10Emil Forsberg
71
18Ademola Lookman
59
29Jean-Kevin Augustin
69
5
17Bruma
28Yvon Mvogo
6Ibrahima Konate
20Benno Schmitz
13Stefan Ilsanker
31Diego Demme
9Yussuf Poulsen
11Timo Werner
Cserék

FC Köln

Kezdők
29Tim Handwerker
17Christian Clemens
1Timo Horn
4Frederik Soerensen
22Jorge Mere
3Dominique Heintz
7Marcel Risse
77
41Vincent Koziello
88
70
6Marco Hoeger
13
23Jannes-Kilian Horn
61
13Yuya Osako
82
9Simon Terodde
14Jonas Hector
18Thomas Kessler
5Dominic Maroh
8Milos Jojic
21Leonardo Bittencourt
77
20Salih Oezcan
33Matthias Lehmann
39Claudio Pizarro
Cserék

A Bundesliga állása:

Tabella

Helyezés Csapat LM GY V D Gól GK Pont Forma
1.
Bayer Leverkusen 24 20 0 4 61-16 45 64
GY
GY
GY
GY
GY
I
2.
Bayern München 24 17 4 3 65-28 37 54
GY
V
V
GY
D
I
3.
VfB Stuttgart 24 16 6 2 55-31 24 50
GY
GY
GY
D
GY
I
4.
Borussia Dortmund 24 12 4 8 48-30 18 44
D
GY
D
V
GY
I
5.
RB Leipzig 24 13 7 4 53-31 22 43
GY
D
GY
V
GY
I
6.
Eintracht Frankfurt 24 9 5 10 38-31 7 37
V
D
D
D
GY
I
7.
Hoffenheim 24 9 9 6 43-44 -1 33
D
D
V
GY
GY
I
8.
Freiburg 24 8 10 6 32-44 -12 30
V
V
D
V
D
I
9.
Werder Bremen 24 8 10 6 33-37 -4 30
GY
V
GY
D
V
I
10.
Augsburg 24 7 9 8 39-41 -2 29
D
D
V
GY
GY
I
Teljes lista