Vágólapra másolva!
A Sevilla hazai pályán 0–0-s döntetlent játszott a Manchester Uniteddel a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének első meccsén. José Mourinho hozta a szokásos formáját, a kockázatvállalás legminimálisabb jelét sem mutatta, de így is elérte a célját. Köszönheti mindezt annak a David De Geának, aki a szünet előtti percekben kétszer is óriási bravúrral védett. A nap másik meccsén az ukrán Sahtar Donyeck hátrányból fordítva győzte le a Romát.

Az évek során Mourinho számtalan nagy győzelmet aratott, de alapvetően mindig olyan csapatot küldött a pályára, amelyet roppant nehéz megtörni, legyőzni. Amikor a United megverte az Ajaxot az Európa Liga 2017-es döntőjében, Mourinho azt mondta, hogy a siker a pragmatizmus diadala. A portugál azonban már rég nem egy pragmatikus edző,

hanem dogmatikus, aki teljesen beleőrült a saját elvei rabságába, sem labdát birtokolni nem akar, sem semminemű kockázatot vállalni.

A Sevilla ellen ismét bebizonyította ezt.

Ilyen hangulat fogadta az angolokat Sevillában:

A United kis csapatként viselkedett

Védekezés, hosszú labdák, egyéni akcióbefejezések – ez volt Mourinho taktikája. Se támadni, se labdát birtokolni, se semmit nem akart megint. Csak azt a gól nélküli döntetlent, amiért Sevillába utazott. „Kiegyenlített meccs volt. A számok azok, amik" – mondta a meccs után.

A számok azt mutatják, hogy a Sevilla 25-ször lőtt kapura, 57 százalékban birtokolta a labdát és 12 szögletet rúgott.

Mintha csak a Girona ellen játszott volna a spanyol bajnokságban. Mourinho tehát megint nem érezte cikinek a kis csapat szerepét.

Mourinho eszmerendszere

1. Az a csapat nyeri a meccset, amelyik kevesebb hibát követ el.
2. A futball azokat a csapatokat jutalmazza, amelyek több hibára tudják kényszeríteni az ellenfelüket.
3. Idegenben nem szabad megpróbálni felülmúlni a hazai csapatot, a cél, hogy felnagyítsuk a gyengeségeiket, és ezzel a fegyverrel győzzük le őket.
4. Aki a labdát birtokolja, az fog több hibát elkövetni.
5. Aki önként lemond a labdabirtoklásról, az a hibák elkövetésének esélyéről is lemond.
6. Féljen az, akinél a labda van.
7. Labda nélkül erősebb egy csapat, mert a területet kontrollálja, míg az ellenfél csak a labdát.
Egy korábbi elemzésből.
A Sevilla-ManUnited egy képen Forrás: AFP/Jorge Guerrero

De Gea volt a hős

Az, hogy végül elérte a célját, kizárólag De Geának köszönhető, akinek nyolc védése volt a meccsen. Hogy pontosan mit is jelent ez, azt az Opta mutatja:

korábban csak Edwin van der Sarnak kellett ennyiszer megmentenie a Unitedet a BL-ben (a Barcelona elleni döntőben 2011-ben).

A legtöbb erőtlen, gyenge lövés volt, de az első félidő utolsó perceiben kétszer is óriásit mentett. Mutatjuk a nagyobbikat:

„Közvetlenül a szünet előtt történt, így létfontosságú volt, hogy kivédjem – emlékezett vissza De Gea Luis Muriel fejesére a meccs után. – El kell ismerni, hogy jobb volt az ellenfél. Nagyobb helyzetei voltak és összességében is sokkal jobban futballozott."

– mesélte az eset másik résztvevője, Muriel.

„Nem láttam a visszajátszást, de elképesztő védés volt – tette hozzá a magáét Vincenzo Montella is, aki szerint a Sevilla mindenki ellen gólra törően focizik, de van úgy, hogy semmi sem jön össze. – Volt elég helyzetünk ahhoz, hogy gólokat rúgjunk. Nem sikerült sajnos, de a mutatott játékkal elégedett vagyok."

Egy tökéletes világban a Sevilla két góllal nyerte volna ezt a meccset:

Mourinho össze-vissza beszélt

„Ha a visszavágót megnyerjük, továbbjutunk" – ez még nem is olyan nagy hülyeség, leszámítva azt, hogy ki se kellett volna mondani. Tudja mindenki. Amikor Paul Pogbára és az ő mellőzésére terelődött a szó (a francia utoljára 2014 áprilisában nem volt kezdő európai kupameccsen), Mourinho kitért a kérdés elől.

– dicsérte a 21 éves angol középpályást. Nem tudjuk, hogy melyik meccset nézte Mourinho, de nemhogy nem sikerült megállítani Banégát, de az argentin kifejezetten jól futballozott: nála többet (118) senki nem passzolt, ráadásul tíz (!) kulcspasszt osztott ki a társaknak.

Banega passzai a ManUnited ellen. Mindenhol ott volt Forrás: whoscored.com

A tűzzel játszik a United

Tavaly az Európa Liga-elődöntőjében a United 2–1-es összesítésben győzte le a szintén spanyol Celta Vigót, amelyet akkor az az Eduardo Berizzo edzett, aki Montella előtt a Sevillát is.

Az első meccset az angolok nyerték idegenben 1–0-ra, a visszavágón viszont ugyanazt a kockázatkerülő játékot játszották, mint most a Sevilla ellen.

A Celta 16-szor lőtt kapura, és csak John Guidetti szerencsétlenkedése miatt nem jutott döntőbe (a svéd gyakorlatilag üreskapus helyzetet rontott az utolsó pillanatokban). Nem biztos, hogy másodszor is ekkora szerencséje lesz Mourinhónak.

Mourinho nem lehet nyugodt Forrás: AFP/Jorge Guerrero

Római rémálom

A Roma a Chelsea-t és az Atlético Madridot megelőzve elsőként jutott tovább a csoportjából. Valószínűleg kívánni sem tudtak volna jobb nyolcaddöntős ellenfelet a Sahtar Donyecknél.

45 percig úgy is nézett ki, hogy ez egy sima párharc lesz az olaszoknak, aztán hirtelen minden megváltozott.

„Az egyenlítő góljuk után fizikálisan és mentálisan is összeestünk – értékelt Eusebio Di Francesco. – Egyáltalán nem vagyok megelégedve a második félidei játékkal.

A Roma legutóbb 2011-ben veszített el úgy BL-meccset, hogy vezetett. Azt is a Sahtar ellen. Az ukránok Facundo Ferreyra és Fred góljával fordítottak. A brazilé kimondottan tetszetősre sikerült:

A Bajnokok Ligája nyolcaddöntőinek visszavágói március 6-án kezdődnek, elsőként a Liverpool–Porto (5–0) és a Paris Saint-Germain–Real Madrid (1–3) párharcokkal.

Lesz-e öt angol csapat a nyolc között?

Ami a legfontosabb: lehet. A nyolcaddöntők első mérkőzésein ugyanis egyikük sem szenvedett vereséget. A Manchester City és a Liverpool gyakorlatilag páholyban van. Előbbi a Basel ellen idegenben nyert 4-0-ra, a Pool pedig a Portót intézte el szintén idegenben egy kapott gól nélküli laza ötössel. Papíron kényelmes a helyzete a Tottenhamnak, amely a Juventus otthonából tért haza egy 2-2-es döntetlennel - a londoni csapat egy 0-0-al is továbbmegy. A neheze most jön. A Chelsea 1-1-et játszott otthon a Barcelonával - itt nem a kékeknél az előny, mert Messi idegenbeli gólja nagyon sokat ér(het), míg a Manchester a sevillai 0-0-s döntetlen után látszólag kellemes helyzetben van.