Vágólapra másolva!
Alexis Sánchez a Manchester United labdarúgócsapatában folytatja pályafutását, míg az örmény Henrikh Mkhitaryan az Arsenal játékosa lett.

Sánchez vasárnap magánrepülőgéppel utazott Manchesterbe, ahol a klub edzőközpontjában átesett a szerződés előtti szokásos orvosi vizsgálatokon. A manchesteri együttes Facebook-oldalán hétfő megjelent videó szerint a 29 esztendős chilei támadó a hetes számú mezben játszik majd. Azt egyelőre nem tudni, Sánchez mennyi időre kötelezte el magát új együtteséhez.

"Nagyon izgatott vagyok, hogy csatlakozhatok a világ egyik legnagyobb klubjához. Csodálatos három és fél évet töltöttem az Arsenalban, de nem tudtam visszautasítani, hogy egy történelmi stadionban játsszak és José Mourinhóval dolgozzak együtt" - jelentette ki a klub honlapján Sánchez.

Alexis Sánchez a Manchester Unitedben folytatja Forrás: Origo

"Alexis a világ egyik legjobb támadója, vele még jobb lesz a fiatal és tehetséges játékosokból álló csatársorunk" - nyilatkozta új labdarúgójáról Mourinho.

Az angol sajtó úgy tudja: Sánchez heti 500 ezer fontos (175,5 millió forintos) fizetésével a Premier League legjobban kereső játékosa lesz.

A United Sánchezért - akinek szezon végén lejárt volna a szerződése Londonban - cserébe az örmény Henrik Mhitarjant adja oda az Arsenalnak, akit a londoniak már szintén bejelentettek.

A chilei támadó 2014 nyarán az FC Barcelonából igazolt a londoniakhoz, akiknél 122 bajnokin 60 gólt szerzett és 27 gólpasszt adott, a most zajló szezonban 19 meccsen 7 gól és 3 gólpassz a mérlege.