Vágólapra másolva!
Túlélte csapata tavalyi repülőgép-szerencsétlenségét, de a humorérzékét nem veszítette el a brazil Chapecoense korábbi kapusa. A 25 éves Jakson Follmann mezőnyjátékosként vett részt egy jótékonysági labdarúgó mérkőzésen, alakításával felejthetetlenné tette a meccset. 

A második félidő 40. percében esett el, lábprotézisét fogva úgy tett, mintha görcsöt kapott volna.

Mindkét csapat játékosai beszálltak a rögtönzött poénkodásba, és segítettek kinyújtani sporttársuk művégtagját.

Nemcsak a résztvevők, hanem a játékvezető is mosolygott a látottatokon.

A történet különösen azok után megindító, hogy Jakson Follmann is ott volt a Chapecoense repülőjén, mely tavaly november 29-én zuhant le Kolumbiában. A fedélzeten lévő 81 emberből mindössze hatan élték túl a szerencsétlenséget.