Társoldalunk:

Visszavásárolná Szalai csapattársát a Bayern

2017.11.17. 21:29

Jupp Heynckes, a Bayern München labdarúgócsapatának vezetőedzője jelezte, hogy a klub januárban szeretné leigazolni Sandro Wagnert, a rivális Hoffenheim német válogatott csatárát.

A Bundesliga címvédőjének régi-új trénere pénteki sajtótájékoztatóján ehhez hozzátette, hogy Hasan Salihamidzic, a Bayern sportigazgatója már tárgyalt a Hoffenheimnél hasonló posztot betöltő Alexander Rosennel az üzlet lehetőségéről. A szakember nem árulta el, mire jutott egymással a két sportigazgató, annyit azonban megjegyzett, hogy alapesetben egy ilyen jellegű téli klubváltást nehéz kivitelezni.

Sandro Wagner távozhatForrás: Picture-Alliance/AFP/Verwendung weltweit/Anke Waelischmiller/Sven Simon

A hétszeres válogatott Wagner a - Szalai Ádámot is foglalkoztató - Hoffenheim legjobb csatára, a mostani szezonban kilenc bajnoki mérkőzésen négy gólt szerzett, míg az Európa Ligában eddig kétszer volt eredményes.

A 29 éves támadó számára csábító lehet a Bayern München, amelyhez visszatérne, gyerekkorától ugyanis egészen 2008-ig a bajoroknál játszott, és négyszer pályára is lépett a bajnokságban a felnőtt csapatban.