Vágólapra másolva!
A spanyol Mundo Deportivo értesülése szerint az FC Barcelona a Tottenham irányítóját, Christian Eriksen szerződtetné, de csak abban ez esetben, ha a téli átigazolási időszakban nem tudná megszerezni a Liverpool brazil karmesterét, Philippe Coutinhót.

A 25 éves dán klasszis az idei szezonban 15 mérkőzésen négy gólt szerzett és kiosztott négy gólpasszt is. Legutóbb kedden, az írek elleni (1-5) világbajnoki pótselejtezőn parádézott, mesterhármast szerzett Dublinban, ezzel főszerepet vállalt a dánok továbbjutásában.

Christian Eriksen egymaga intézte el az íreket Dublinban Forrás: AFP/Paul Faith

Christian Eriksen 2013 nyarán szerződött a Tottenhamhez.

194 mérkőzésen 46 gólt szerzett és 60 gólpassz áll a neve mellett. A csúcsformában futballozó karmester az utóbbi időben a Premier League legjobb játékosai közé tornázta fel magát, így nem csoda hogy felkeltette a Barcelona érdeklődését.

A katalánok első számú célpontja továbbra is Philippe Coutinho, a Liverpool karmestere, akit már a nyári átigazolási időszakban is megpróbáltak magukhoz édesgetni. Jelen állás szerint a Barca elöljárói januárban futnak még egy kört a Liverpoolban,

de ha nem járnak sikerrel, akkor Észak-London felé veszik az irányt.

Daniel Levy nem fogja olcsón adni az egyik legjobb játékosát Forrás: DPPI/Backpage Images

Könnyű dolguk Eriksen megszerzésével sem lesz, ugyanis Daniel Levy, a Tottenham elnöke, aki kőkemény tárgyaló hírében áll, a Neymar-transzferhez hasonlította a dán karmester átigazolását.

– mondta Daniel Levy, aki tudja mit beszél, hiszen annak idején 89 millió fontért adta el Gareth Bale-t a Real Madridnak, amely akkor rekordösszegnek számított az átigazolási piacon.