Vágólapra másolva!
A tavalyi ezüstérmes, most listavezető Videoton és a bajnok Honvéd 1-1-es döntetlent játszott szombaton, a felcsúti Pancho Arénában a labdarúgó OTP Bank Liga 10. fordulójának zárómérkőzésén.
A Honvéd eszén ezúttal sem tudott túljárni a Videoton Forrás: vidi.hu

A tavalyi "bajnoki döntő" után először találkozott egymással a két együttes.

Villámrajtot vett a Videoton, hiszen Hadzic pontos lövésével már a 3. percben megszerezték a vezetést.

A folytatásban is inkább a hazai csapat játszott fölényben, ám - Scepovic révén - csak kapufáig jutott.

Varga Roland tovább repíti a Ferencvárost

A Ferencváros 2-0-ra nyert otthon a Diósgyőr ellen - Varga Roland már a 11. gólját lőtte -, a Vasas-Haladás mérkőzés félbeszakadt a világítás meghibásodása miatt, míg a DVSC zsinórban az ötödik mérkőzését nyerte meg a labdarúgó OTP Bank Liga tizedik fordulójában szombaton.

A Honvéd félórányi játék után aktívabbá vált és

Holender találatával egyenlített.

A második félidőben felváltva forogtak veszélyben a kapuk, gól azonban nem született.

1. félidő
44Attila Fiola
40Filip Holender
29Ivan Lovric
27Andras Fejes
9Asmir Suljic
3Anel Hadzic
2. félidő
88Máté Pátkai
71Filip Holender
65István Kovács
46Andras Fejes
46Bálint Tömösvári
Összeállítások
Fehérvár FC4-4-2
Budapest Honvéd4-4-2
Football Pálya
74
Ádám
Kovácsik
6
Andras
Fejes
5
Attila
Fiola
23
Roland
Juhász
22
99
Asmir
Suljic
10
István
Kovács
17
Máté
Pátkai
8
Anel
Hadzic
21
Ezekiel
Henty
44
Marko
Scepovic
99
Dávid
Gróf
22
Akeem
Latifu
25
Ivan
Lovric
36
Botond
Baráth
57
Filip
Holender
98
Bálint
Tömösvári
77
Gergő
Nagy
24
Djordje
Kamber
6
Gazdag
Dániel
9
Márton
Eppel
7
Davide
Lanzafame

Fehérvár FC

Kezdők
74Ádám Kovácsik
6Andras Fejes
46
27
5Attila Fiola
44
23Roland Juhász
22Stopira
99Asmir Suljic
9
10István Kovács
65
17Máté Pátkai
88
8Anel Hadzic
3
21Ezekiel Henty
44Marko Scepovic
1Tamas Horvath
18Bence Szabo
20Attila Mocsi
25Krisztián Tamás
30Roland Szolnoki
33József Varga
49Krisztián Géresi
Cserék

Budapest Honvéd

Kezdők
99Dávid Gróf
22Akeem Latifu
25Ivan Lovric
29
36Botond Baráth
57Filip Holender
71
40
98Bálint Tömösvári
46
77Gergő Nagy
24Djordje Kamber
6Gazdag Dániel
9Márton Eppel
7Davide Lanzafame
18András Horváth
2Dávid Bobál
15Stefan Deak
16Zsolt Poloskei
17Danilo
23Bence Zoltán Banó-Szabó
86Zsolt Laczko
Cserék

Az OTP Bank Liga tabellája:

Tabella

Helyezés Csapat LM GY V D Gól GK Pont Forma
1.
Paksi FC 23 15 4 4 42-26 16 49
GY
GY
V
GY
GY
I
2.
Ferencvárosi TC 22 15 4 3 59-22 37 48
GY
GY
GY
GY
GY
I
3.
Fehérvár FC 23 12 8 3 42-34 8 39
GY
GY
GY
V
V
I
4.
Puskás Akadémia FC 23 9 6 8 37-26 11 35
V
GY
GY
V
D
I
5.
DVSC 23 9 9 5 31-29 2 32
GY
V
V
GY
V
I
6.
MTK Budapest 23 9 10 4 29-44 -15 31
V
V
V
GY
V
I
7.
Kecskeméti TE 23 9 11 3 32-36 -4 30
GY
V
GY
V
V
I
8.
DVTK 22 8 9 5 35-35 0 29
D
V
V
GY
D
I
9.
ZTE FC 23 8 11 4 33-43 -10 28
GY
D
GY
GY
V
I
10.
Újpest FC 23 8 12 3 29-47 -18 27
V
GY
V
V
GY
I
Teljes lista