Vágólapra másolva!
Luxemburg és Costa Rica csapatával játszik barátságos mérkőzést novemberben a magyar labdarúgó-válogatott.

A magyar szövetség honlapjának pénteki beszámolója szerint mindkét találkozót a világbajnoki selejtezősorozat után tartják: Luxemburggal november 10-én idegenben, Costa Ricával négy nappal később hazai pályán játszik Bernd Storck szövetségi kapitány együttese. A magyar válogatott mind a tíz mérkőzését megnyerte az európai miniállam csapatával szemben (a gólkülönbség 47-10 a javunkra), a karibi együttessel viszont még nem találkozott.

A magyar labdarúgó-válogatott két barátságos meccset is játszik novemberben Fotó: Polyák Attila - Origo

A FIFA világranglistáján a 21. helyen álló Costa Rica csapata novemberben vélhetőleg világbajnoki résztvevőként érkezik Magyarországra, mivel a CONCACAF zóna utolsó csoportkörében, két fordulóval a vége előtt a biztos kijutást jelentő második helyen áll. A csapat hat ponttal előzi meg a negyedik, pótselejtezős pozíciót elfoglaló Egyesült Államok, illetve az ötödik Honduras válogatottját is.

A csapat 1990-ben, Olaszországban debütált a világbajnokságon, és mindjárt bejutott az egyenes kieséses szakaszba, ezt követően tagja volt a 2002-es, a 2006-os és a legutóbbi, a 2014-es világbajnokságnak is – írja honlapján az MLSZ. Utóbbin a halálcsoportból,

Anglia, Olaszország és Uruguay mellől csoportelsőként lépett tovább a nyolcaddöntőbe,

majd ott kiejtette a görögöket, végül tizenegyesekkel maradt alul a hollandokkal szemben.

A csapatnak a Real Madridban védő Keylor Navason kívül is vannak neves játékosai, mint például a portugál Sportingban szereplő csapatkapitány, a 105-szörös válogatott Bryan Ruiz, vagy a spanyol Deportivo La Corunában futballozó Celso Borges neve jól cseng a futballvilágban.

Bryan Ruiz (10) and Keylor Navas Forrás: AFP/2017 Getty Images/Mike Lawrie

Az Arsenal játékosát, Joel Campbellt (jelenleg kölcsönben játszik a Real Betisnél), vagy Nagy Ádám csapattársát, a bolognai Giancarlo Gonzálezt is sokan ismerhetik.

Az A válogatottak ugyan még nem találkoztak egymással, mégis van olyan játékos, a magyar keretben, akinek vannak emlékei Costa Ricáról. A 2009-es U20-as világbajnokságon egymás ellen játszott a a két csapat a bronzmérkőzést, amelyen 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel megszereztük a harmadik helyet. Az A-válogatott jelenlegi első számú kapusa, Gulácsi Péter számára emlékezetes ez a büntetőpárbaj: három lövést is védeni tudott, Costa Rica egyik tizenegyesét sem értékesítette.

Az egyiptomi korosztályos vébén a Costa Rica elleni keretben szereplő együttes tagjai közül a magyar A-válogatott tagja jelenleg Gulácsi mellett Megyeri Balázs és Kovácsik Ádám is, a mezőnyjátékosok közül Varga Rolandra és Németh Krisztiánra számított az utóbbi hónapokban Bernd Storck szövetségi kapitány.