Vágólapra másolva!
A 2001-ben született, 16 éves Pietro Pellegri a 33. percben állt be csereként a Lazio elleni bajnokin, két gólt szerzett, de ez sem volt elég a győzelemhez.

Pietro Pellegri már ezt megelőzően is a Serie A legfiatalabb gólszerzője volt, hiszen még az előző idényben, májusban bevette az AS Roma kapuját. A 3-2-es vereség alkalmával ő lett az első 2001-ben született játékos, aki gólt szerzett az olasz élvonalban.

Pietro Pellegri gólöröme Forrás: ilpost.it

Még ennél is fiatalabban, 2016 decemberében debütált az élvonalban, ugyanis 15 éves és 280 napos volt, amikor beállhatott egy Serie A-s meccsre, ezzel pedig beállította Amedeo Amadei rekordját.

A pontszerzés végül nem jött össze a Lazio ellen, hiszen hiába egyenlített kétszer is Pellegri, Ciro Immobile végül megszerezte a győztes gólt, és 3-2-re nyertek a rómaiak, amivel őrzik veretlenségüket.

Pellegri az első, 21. században született játékos, aki duplázni tudott az európai topligák valamelyikében. Korábban az Inter próbálta leigazolni a fiatal támadót, olasz sajtóhírek szerint ezúttal az AC Milan próbálja majd januárban leigazolni a csatárt.

Az U17-es válogatottban eddig 13 meccsen egy gólt szerzett.

Pellegri két gólja:

Pellegri édesapja, Marco is a csapatnál dolgozik, szemmel láthatóan meghatódott fia teljesítménye láttán.