Vágólapra másolva!
Mint arról korábban beszámoltunk, gólnélküli döntetlent játszott egymással a Premier League 6. fordulójának rangadóján a Chelsea és az Arsenal. Az Ágyúsok talán valamivel közelebb álltak a győzelemhez, mégsem az elmaradt siker miatt bosszúsak a csapat szurkolói, Alexis Sánchez újabb érdekes megnyilvánulása verte ki náluk a biztosítékot.

A chilei támadót csak a cserék közé nevezte Arséne Wenger, onnan figyelhette, amint az első játékrész hajrájában Aaron Ramsey szólóját követően a kapufán csattant a labda, a kipattanó pedig az éppen az ő helyén játszó Alexandre Lacazette elé került. A francia csatárnak gyakorlatilag csak az üres kapuba kellett volna lőnie, ő azonban méterekkel fölé bombázott. Sánchez kispadi reakciója sokatmondó:

Az Arsenal szurkolói egyébként is neheztelnek egykori kedvencükre, amiért elhagyta volna az együttest a Manchester City kedvéért, aligha ezzel a megmozdulásával nyerte vissza a szeretetüket.