Vágólapra másolva!
21 évvel és egy nappal ezelőtt, 1996. augusztus 17-én lőtte be magát a sporttörténelembe David Beckham.

Úgy tűnt, hogy sima 2-0-s manchesteri győzelem lesz a vége a Wimbledonnál játszott bajnoki meccsnek. Aztán a Manchester United akkor 21 éves, kölyökképű középpályása a 90. percben megkapta a labdát Brian McClairtől.

Látta, hogy a kapus, Neil Sullivan nincs a helyén, úgyhogy a saját térfeléről, jó hatvan méterről úgy varrta be a labdát a kapuba, hogy azt még évtizedekig emlegetni fogják.

A hátborzongatóan gyönyörű találatot maga Beckham is a kedvenc góljának tartja, Angliában pedig csak úgy beszélnek róla, hogy "az a gól." Nem is véletlenül, hiszen néhány héttel később David Beckham bemutatkozhatott a válogatottban, ahol összesen 115-ször játszott, a többi pedig tényleg történelem. A bombagól ráadásul a szerelemben is meghozta neki a szerencsét: egy évvel később megismerkedett a Spice Girl Victoria Adams-szel, akivel 1999-ben Írországban össze is házasodtak, azóta négy gyermekük született.

Tizennyolc éve házasok, négy gyermekük született Forrás: AFP/Justin Tallis

Szavazzon!

Ez volt David Beckham pályafutásának legszebb gólja?