Már itt is van a derbi, Újpesten vígasztalódna a Fradi

Böde Dániel; Balogh Balázs fradi újpest foci mérkőzés
Budapest, 2017. március 4. A ferencvárosi Böde Dániel (k), valamint Bojan Sankovic (b) és Balogh Balázs (j) a labdarúgó OTP Bank Liga 22. fordulójában játszott Újpest FC - Ferencváros mérkőzésen a fővárosi Szusza Ferenc Stadionban 2017. március 4-én. MTI Fotó: Kovács Tamás
Vágólapra másolva!
A Kispest és a Ferencváros a bajnokságban kárpótolhatja szurkolóit a hétközi nemzetközi kupabúcsú után, egyik csapatnak sem lesz azonban könnyű dolga. Az Újpest-Fradi derbi lesz az NB I második fordulójának slágermeccse.

Honvéd – Diósgyőr, szombat, 18.00

A kispestiek szerdán hazai pályán is kikaptak az izraeli Hapoel Be'er Shevától (2–3), így kettős vereséggel búcsúztak a Bajnokok Ligájától. A bajnoki nyitányon viszont magabiztosan verték a Haladást, abból a meccsből erőt meríthetnek Eppelék. A miskolciak szintén győzelemmel kezdtek, ráadásul a Vasast tudták legyőzni idegenben, ugyancsak 2–0-s különbséggel, így a forduló egyik legjobb meccse lehet ez a párosítás. Bódog Tamás, a DVTK edzője nagyon odafigyel csapata fizikai felkészítésére, ez pedig a magyar mezőnyben bárki ellen nyerő lehet.

A kispestieknek nem termett sok babér a BL-ben, a Vasas ellen javíthatnak Forrás: MTI/Illyés Tibor

Mezőkövesd – Paks, szombat, 18.00

A Mezőkövesd a nyitóforduló egyik legnagyobb meglepetését okozta a Debrecen idegenbeli legyőzésével (1–2). Radványi Miklós csapata ráadásul Tóth Bence kiállítása miatt közel egy teljes félidőt emberhátrányban futballozott, ez még inkább növeli a borsodi városban elért siker értékét. A Paks egy hazai környezetben elért 2–2-vel nyitott az Újpest ellen, kérdés, hogy mire mennek majd idegenben.

Haladás – Debrecen, szombat, 20.30

Két, a rajtnál beragadó alakulat méri össze erejét Sopronban, a szombathelyiek ideiglenes otthonában. Az előző év bajnoki meccsein kétszer a Hali, egyszer a Loki örülhetett, most mindkét csapatra ráférne a sikerélmény, szombat este kiderül, melyik tud javítani.

Balmazújváros – Vasas, vasárnap, 18.00

Az újonc megtréfálta a Videotont és értékes ponttal távozott Felcsútról. Horváth Ferencékre azonban újabb nehéz feladat vár, hiszen első NB I-es hazai mérkőzésükön a Vasas lesz a vendég, az angyalföldiek pedig vélhetően kiköszörülnék a múlt heti, diósgyőri csorbát.

Puskás Akadémia – Videoton, vasárnap, 18.00

Pintér Attila egykori csapatával, a Fradival babrált ki, múlt héten ugyanis döntetlen játszott a Groupama Arénában. A Vidi az NB I-es rajt után a csütörtöki Európa-liga visszavágón is 1–1-et játszott, s bár ez továbbjutást ért a 'fehérváriaknak, kérdés, elképzelhető, hogy az a 90 perc még benne lesz a lábakban.

221. alkalommal találkozik egymással az Újpest és a Ferencváros a magyar bajnokságban Forrás: MTI/Kovács Tamás

Újpest – Ferencváros, vasárnap, 18.00

Az újpesti címer-mizéria lecsengni látszik, így végre a futballra koncentrálhatnak a Megyeri úton. Szükség is lesz rá, hiszen a Ferencváros látogat a lila-fehérekhez, az ősi rivális pedig alighanem győzelemmel feledtetné a Puskás Akadémia elleni nyitányt, valamint a Midtjylland elleni El-kudarcot. Thomas Doll csapatába ráadásul több kulcsember is visszatérhet, vasárnap estére eldől, hogy ez mire volt elég.