Vágólapra másolva!
Vajon kinek drukkol majd szombaton Disztl​ Péter és Disztl László​? A két, egykori remek labdarúgó sok sikert elért a Honvéd ​és a Videoton játékosaként, éppen ezért nem kerülhették ki a kérdést, melyik csapat aranyérmét szeretnék jobban. 

Az egykori 37-szeres válogatott kapus Disztl Péter és 28-szoros válogatott öccse, Disztl László egyaránt sokat köszönhet a két klubnak, amely

szombaton a bajnoki aranyért lép pályára

a Bozsik-stadionban. Mindketten tagjai voltak annak a Videotonnak, amely 1985-ben - 90 ezer néző előtt - 1-0-ra legyőzte idegenben a Real Madridot az UEFA-kupa-döntő visszavágóján (a trófeát 3-1-gyel Emilio Butraguenóék szerezték meg).

Ezek után, 1987-ben mindketten a Honvédhoz igazoltak, és zsinórban két bajnoki aranyat ünnepelhettek a kispestiekkel.

Disztl Péter meg is mutatta azt a fotót, amelyen félmeztelenül ünnepli a második megnyert bajnokságot.

Fékezhetetlen volt a boldogság Forrás: Digi Sport/Sport 24 Híradó

"Az 1988-89-es bajnokság utolsó fordulójában a Honvéddal 2-0-ra legyőztük az MTK-t Szijjártó Pista két góljával.

– nyilatkozta a Siófokon kapusedzőként dolgozó Disztl Péter a Sport 24 híradónak a DIGI Sporton.

Először Disztl Lászlót kérdeztük, melyik csapathoz húz jobban a szíve: "Két bajnoki címet, kupát is nyertünk a Honvéddal, nagyszerű emlékeink vannak, mégis, szinte az egész életünket a Videotonban töltöttük, most is szorosan kötődünk a klubhoz. Én mindenféleképpen a Videotonnak szurkolok" - fogalmazott az NB II-es Siófok vezetőedzője.

Disztl László (balra) és Péter is nehezen tudott dönteni, melyik csapat bajnoki címének örülne jobban Forrás: Origo

"Aki átélte az 1985-ös sikert, az örökké videotonos marad.

Ugyanúgy megvannak azok a régi barátok, akik Kispesten a játékostársaim voltak" - mesélte Disztl Péter.

A volt kapus szerint 0-0 lesz a Honvéd-Videoton vége, ami azért érdekes, mert ez az eredmény kispesti aranyérmet jelentene.

Disztl László szerint 1-0-ra nyernek, és ezzel bajnokok lesznek a fehérváriak. Végezetül azt is elmondta, szerinte a francia jobbhátvéd Loic Nego szerzi majd a Vidi bajnoki címét jelentő gólt.