Pintér Attila: Kaptunk hideget-meleget, amit nem érdemeltünk meg

Pintér Attila Mezőkövesd
Debrecen, 2016. november 5. Pintér Attila, a Mezőkövesd vezetőedzője a labdarúgó OTP Bank Liga 15. fordulójában játszott Debreceni VSC - Mezőkövesd Zsóry FC mérkőzésen a debreceni Nagyerdei Stadionban 2016. november 5-én. MTI Fotó: Czeglédi Zsolt
Vágólapra másolva!
Albertirsán a Cegléd lesgólját nem adták meg a 91. percben, így a 0-0 is elég volt ahhoz, hogy a Puskás Akadémia megnyerje az NB II-es futballbajnokságot. Pintér Attila szerint a csapata egyes szurkolóktól kapott hideget-meleget, de ezt a játékosok nagyon jól viselték.

"Az elején nem is úgy indult a bajnokság, ahogyan kellett volna, meg is szenvedtük az elejét. Most pedig volt akkora előnyünk, hogy a mostani mérkőzésen is nyugodtan játszhattunk.

és az eredmények úgy alakultak, hogy végül bajnokok lettünk" - nyilatkozta a Puskás Akadémia korábbi válogatott futballistája, Sándor György a Sport 24 híradónak a DIGI Sporton.

Az utolsó 15 meccsén veretlen Puskás Akadémia védője, Vanczák Vilmos szerint egy közel egyéves munka gyümölcse a feljutás, a bajnoki cím pedig csak hab a tortán. "Nagyon örülünk, de hátra van még két mérkőzés a bajnokságból, mindkettőt szeretnénk megnyerni" - tette hozzá a 79-szeres válogatott Vanczák.

"Nagyon büszke vagyok a játékosokra, akik elbírták azt a nyomást, ami rájuk nehezedett.

Különböző szurkolóktól néha kaptunk hideget-meleget, amit nem érdemelt meg ez a csapat.

A játékosok ezt nagyon-nagyon jól viselték" - értékelt Pintér Attila vezetőedző a meccs utáni sajtótájékoztatón.

Pintér szerint nem érdemelték meg a játékosok, amit kaptak egyes szurkolóktól Forrás: MTI/Czeglédi Zsolt

A volt szövetségi kapitány télen érkezett Mezőkövesdről, ősztől így korábbi csapatával is farkasszemet nézhet az élvonalban. "Jobban örülnék, ha 14 csapatos lenne az NB I. Nagyon sokat beszélünk a fiatalokról, akik több lehetőséget kapnának, ha nőne a létszám" - mondta Pintér. Hozzáfűzte, hogy szerinte az lenne a legjobb, ha a két kieső mellett két csapat osztályozót játszana a bennmaradásért.