Vágólapra másolva!
A Dárdai Pál irányította Hertha BSC a hatodik helyen végzett idén a Bundesligában, így indulhat az Európa Liga selejtezőjében. Mindezt úgy sikerült elérniük a berlinieknek, hogy a 2016-17-es szezonban mindössze három meccset nyertek idegenben.

A három idegenbeli győzelemből kettő még 2016-ra datálódik, míg 2017-ben egyszer örülhettek Dárdaiék a bajnokságban, ha elhagyták Berlint. Ami talán még ennél is beszédesebb,

hogy a három nyert találkozó közül kettő ellenfél – Ingolstadt, Darmstadt – búcsúzott a Bundesligától, míg a Wolfsburg osztályozót játszik az élvonalban maradásért.

A három döntetlen mellett – Frankfurt, Dortmund, Augsburg –, tizenegy vereséget könyvelhetett el az együttes, így talán még nagyobb bravúrnak mondható az összesített hatodik pozíció. Már csak azért is, mert a keretek összértékét tekintve mindössze a 10. helyen áll a Hertha. Nem véletlen az sem, hogy a most befejeződött idény előtt a német szakújságírók közül jó néhány arról beszélt, hogy a Herthának kiesési gondjai lehetnek. Ehhez képest ez a mostani szereplés - pocsék idegenbeli mérleg ide vagy oda - egyértelműen jónak minősíthető.

A bajnok Bayern München 3-0-ra verte a Herthát az Allianz Arénában Forrás: dpa Picture-Alliance/AFP/Christian Charisius

Az idegenbeli meccseket tekintve Dárdaiék joggal lehetnek büszkék a Wolfsburg elleni sikerre vagy éppen a BVB elleni döntetlenre. A legnagyobb vereséget a bajnok Bayern München otthonában szenvedték el, az a találkozó 3-0-s bajor sikerrel ért véget.

A Hertha 2016/17-es idegenbeli szereplése

17 mérkőzés: 3 győzelem, 3 döntetlen, 11 vereség, 15-28-as gólkülönbség, 12 pont, az idegenbeli szereplések alapján a 15. helyezés.

Győzelmek:
2016.09.10: Ingolstadt 0-2
2016.12.03: Wolfsburg 2-3
2017.05.13: Darmstadt 0-2

Döntetlenek:
2016.09.24: Frankfurt 3-3
2016.10.14: Dortmund 1-1
2016.11.19: Augsburg 0-0

Vereségek:
2016.09.21: Bayern München 3-0
2016.10.30: Hoffenheim 1-0
2016.12.17: RB Leipzig 2-0
2017.01.22: Bayer Leverkusen 3-1
2017.01.29: Freiburg 2-1
2017.02.11: Schalke 2-0
2017.03.05: Hamburg 1-0
2017.03.18: 1. FC Köln 4-2
2017 04.05: Mönchengladbach 1-0
2017.04.15: Mainz 1-0
2017.04.29: Werder Bremen 2-0

A Sevilla nem nyert idegenben bajnokit

Nem egyedülálló a futball világában, hogy egy csapat idegenben nem szerepel jól, otthon viszont szárnyal. A 2015/16-os szezonban a Sevilla nem nyert vendégként bajnoki mérkőzést, de így is a 7. helyen végzett.

A Hertha hazai mérlege viszont imponáló.

A berlini Olimpiai Stadionban 12 győzelem és egy döntetlen mellett mindössze négy alkalommal kapott ki Dárdai legénysége, amely összességében az ötödik helyhez volt elég.

A Hertha BSC a berlini Olimpiai Stadionban érzi igazán jól magát Forrás: dpa Picture-Alliance/AFP/Annegret Hilse

– mondta a szezon után Dárdai Pál.

A bajnokság során mindez a német újságíróknak is feltűnt. Stefan Hempel, a SKY TV riportere az április 15-én megrendezett Mainz-Hertha (1-0) meccs után egyenesen azt kérdezte Dárdaitól, hogy ezzel a teljesítménnyel mi keresnivalója van a berlini csapatnak a nemzetközi kupaküzdelmekben? Dárdai Pált igencsak meglepte a kérdés, mert így válaszolt:

„Provozieren Sie nicht!": Hertha-Trainer rastet in Interview mit Sky-Reporter aus

Achte Auswärtsniederlage in Folge: Minusrekord! Bei Hertha BSC liegen zunehmend die Nerven blank. Nach der Pleite beim FSV Mainz 05 beschimpften sich die Spieler sogar selbst, wie der „Berliner Kurier" berichtet. Tabellenplatz fünf, die Hoffnung auf die Champions League rückt in weite Ferne, und selbst die Qualifikation für die Europa League ist inzwischen alles andere als sicher.

Érdemes megvizsgálni az ezt megelőző szezont is, amikor is ugyancsak az előkelő hetedik helyen zárt Dárdai Pál csapata, pedig ekkor sem volt sokkal fényesebb az idegenbeli mutató.

A 2015/16-os szezonban azért jobb volt valamivel a mérleg.

Ekkor öt siker és három döntetlen mellett kilenc vereséget könyvelhetett el a Hertha.

Bár kimondottan nagynevű ellenfél nincs a legyőzöttek között, de egyedül a Hannover búcsúzott végül az élvonaltól, így nehéz lenne azt mondani, hogy nem voltak szép sikerek.

A Darmstadt elleni 4-0-s siker volt a Hertha legnagyobb győzelme idegenben, míg a Mönchengladbach otthonában elszenvedett 5-0-s vereség lehet a legfájóbb a berlini klub számára.

Csodát tett a fiatal edző

A Hoffenheim a 3. helyen végzett vendégként – 5 győzelem, 8 döntetlen, 4 vereség –, 23 pontot gyűjtve. A mindössze 29 esztendős Julian Nagelsmann együttese végül indulhat a Bajnokok Ligája-selejtezőben, ebben pedig nagy szerepe volt a jó idegenbeli szereplésnek.

A Hertha 2015/16-os idegenbeli szereplése

17 mérkőzés: 5 győzelem, 3 döntetlen, 9 vereség, 18-27-es gólkülönbség, 18 pont, 10. hely

Győzelmek:
2015.08.15: Augsburg 0-1
2015.10.24: Ingolstadt 0-1
2015.11.06: Hannover 1-3
2015.12.12: Darmstadt 0-4
2016.02.26: 1. FC Köln 0-1

Döntetlenek:
2015.09.27: Frankfurt 1-1
2016.01.30: Werder Bremen 3-3
2016.05.14: Mainz 0-0

Vereségek:
2015.08.30: Bor. Dortmund 3-1
2015.09.19: Wolfsburg 2-0
2015.10.17: Schalke 2-1
2015.11.28: Bayern München 2-0
2016.02.13: VfB Stuttgart 2-0
2016.03.06: Hamburg 2-0
2016.04.03: Mönchengladbach 5-0
2016.04.16: Hoffenheim 2-1
2016.04.30: Bayer Leverkusen 2-1

A Mainz elleni idegenbeli 1-0-ra elveszített mérkőzés sorozatban a nyolcadik Hertha-vereség volt Forrás: AFP/Thomas Frey

Az elmúlt két szezon összesített idegenbeli mérlege:

34 mérkőzés: 8 győzelem, 6 döntetlen, 20 vereség, 33-55-ös gólkülönbség, 30 pont

A megszerezhető 102 pontból 30-at gyűjtött a Hertha idegenben, amely mindössze 29,4 százalékos mérleg.

Ám hiába a rossz statisztika vendégként, Dárdai Pál előbb a hetedik, majd a hatodik helyre vezette a csapatát, amely mindenképpen megsüvegelendő.

Dárdai Pál, a Hertha magyar mestere Forrás: dpa Picture-Alliance/AFP/Soeren Stache

Megnéztük, hogy az elmúlt években a Bundesliga 6. helyén végzett klubok mennyi pontot gyűjtöttek idegenben. Az elmúlt négy évben mindig jobban szerepeltek az ellenfél stadionjában a vizsgált együttesek. Viszont érdemes kiemelni a

Schalke 2014/15-ös szereplését, amikor is mindössze egyetlen ponttal gyűjtött többet, mint a múlt hétvégén véget ért idényben Dárdaiék.

Az elmúlt években a 6. helyen végzett csapatok idegenbeli szereplése:

2015/16: Mainz
17 mérkőzés: 6 győzelem, 4 döntetlen, 7 vereség, 22 pont, 8. hely

2014/15: Schalke
17 mérkőzés: 3 győzelem, 4 döntetlen, 10 vereség, 13 pont, 13. hely

2013/14: Mönchengladbach
17 mérkőzés: 5 győzelem, 4 döntetlen, 8 verség, 19 pont, 9. hely

2012/13: Frankfurt
17 mérkőzés: 5 győzelem, 5 döntetlen, 7 vereség, 20 pont, 9. hely

Azt természetesen Dárdai is tudta, hogy a Hertha idegenbeli szereplésén mindenképpen javítania kellene. Ennek többször is hangot adott, legutóbb idén március 19-én az Eurosport honlapján beszélt arról, hogy ezen a tendencián sürgősen változtatniuk kell.

Bundesliga: 1. FC Köln schlägt Hertha BSC - Anthony Modeste trifft drei Mal

Angeführt vom einmal mehr überragenden Torjäger Anthony Modeste hat sich der 1. FC Köln im Rennen um das internationale Geschäft eindrucksvoll zurückgemeldet. Der Stürmer erzielte beim 4:2 (3:0) gegen Hertha BSC seine Saisontore 20 bis 22 und sorgte fast im Alleingang für das Ende der Kölner Negativserie mit fünf Spielen ohne Sieg in der Bundesliga.

Dárdai azt mondta, hogy az idegenbeli mérkőzéseik többsége már az első félidőben elúszik, ezen sürgősen változtatniuk kell. A márciusi, Köln elleni mérkőzés zsinórban a hatodik elvesztett idegenbeli meccse volt a berlinieknek. Nem ő volt az egyetlen, aki ezt megfogalmazta. A Kölnben 4-2-re elveszített bajnoki után Peter Pekarík, a Hertha szlovák jobbhátvédje a pozsonyi Új Szó honlapján a következőket mondta: "A hazai meccsek alapján vezetjük a tabellát (ez 2017. márciusi állapot - a szerk.), míg vendégként mindössze a tizenhatodik helyen állunk.

Peter Pekarík, a Hertha jobbhátvédje sem érti azt, miért szerepelnek ennyire gyengén idegenben a berliniek Forrás: AFP/Odd Andersen

Legutóbb Kölnben is betliztünk, 4:2-re kikaptunk, nem bírtunk Modestével, aki mesterhármast ért el.

Ezek után jogos a kérdés, hogy mi lehet annak az oka, hogy idegenben jóval gyengébben szerepel a Hertha, mint hazai pályán? A legkézenfekvőbb válasz az, hogy a már jól ismert berlini közegben általában sokkal jobb teljesítményre képesek a labdarúgók. Arról nem beszélve, hogy az idegenbeli találkozókon sokkal kevesebb berlini drukker szurkol a csapatnak, mint a hazai mérkőzéseken.

A legfontosabb tényező a Hertha játékrendszere.

Dárdai Pál előszeretettel használta a bajnokság során a 4-2-3-1-es felállást. A négy védő előtt két védekező szellemű középpályás segítette a támadások megszűrését, majd általában Salomon Kalou gyorsaságát kihasználva Vedad Ibisevic jó százalékban használta ki a gólhelyzeteket. De miért nem működött ez a taktika az idegenbeli meccsek jó részén?

Dárdai Pálnak az egyik legfontosabb feladata lesz az, hogy erre a kérdésre a választ megtalálja.

Hiszen a statisztikai adatokból egyértelműen kiderül, hogy nem arról van szó, hogy csak a 2016-17-es szezonban nem ment volna idegenben a berlini csapatnak.