Vágólapra másolva!
A Bayern München szerda este hazai pályán esett ki a Német Kupa elődöntőjében, miután 2-1-es vezetésről 3-2-re kikapott a Dortmundtól. A mérkőzés számos fordulatot és egy történelmi sorozatot is hozott: a Bajnokok Ligájától a múlt héten búcsúzó bajorok az elmúlt 17 évben először maradtak nyeretlenek sorozatban öt tétmérkőzésen.

A szerda esti találkozón először a Dortmund szerzett vezetést, majd két középhátvéd góljával fordított a Bayern (2-1) még az első félidőben. A folytatásban rengeteg helyzetet dolgoztak ki a bajorok, de nem tudtak pontot tenni a meccs végére, és ezt kihasználta a Dortmund: Ousmane Dembélé előbb pazar gólpasszal kínálta meg Pierre-Emerick Aubameyangot, majd lőtt egy csodaszép gólt ő is, ami már döntőbe jutást ért a Dortmundnak.

De a mérkőzés sorsdöntő pillanata és legfontosabb megmozdulása nem a dortmundi támadók nevéhez fűződik, hanem a német válogatott hátvédéhez,

Sven Benderéhez.

A 28 éves játékos a 66. percben, 2-1-es Bayern vezetésnél földöntúli mentést mutatott be a gólvonalon Arjen Robben majdnem tökéletes lövésénél. Bürki, a BVB kapusa már verve volt, Bender lábujjheggyel pöckölte a kapufára a labdát. Ha ezt a helyzetet berúgja a Bayern, 3-1, és jó eséllyel döntős, de kimaradt, és feltámadt a Dortmund, 8 perccel később már ők vezettek 3-2-re.

Thomas Tuchel együttese a berlini döntőben az Eintracht Frankfurttal találkozik, május 27-én.