Vágólapra másolva!
A Nikolics Nemanját kezdőként játszató Legia Warszawa 1-1-es döntetlent játszott a vendég Dundalkkel a Bajnokok Ligája-selejtező negyedik fordulójának keddi visszavágóján, így 3-1-es összesítéssel a főtáblára jutott. A Porto nyerte a gigászok csatáját. 

A Legia a 67. perctől emberhátrányban játszott, és az írek meg is szerezték a vezetést, de a hajrában összejött az egyenlítés a lengyeleknek. A magyar válogatott támadót a 71. percben lecserélték.

Az AS Roma biztató eredményt (1-1) ért el Portóban, de a visszavágón gyorsan hátrányba került. A portugálok remekül játszottak, ráadásul az első félidő végén - csakúgy, mint Portóban - emberhátrányba is kerültek.

Daniele De Rossi jogos piros lapja után még próbálkozott a Roma,

de a második félidő elején Emersont is kiállították, a Porto pedig kihasználta emberelőnyét, és végül három gólt is szerzett.

Nemanja Nikolics Forrás: MTI

Az olasz csapatok öt éve veszítették el 4. BL-helyüket, azóta

csak egyetlen csapat, a Milan tudta megnyerni BL-selejtezőjét,

a többiek (az Udinese, a Napoli és a Lazio) mind kiestek.

A csoportkör sorsolását csütörtökön Monte-Carlóban tartják.

Bajnokok Ligája-selejtező, 4. forduló, visszavágók:
AS Roma (olasz)-FC Porto (portugál) 0-3 (0-1)
gól: Monteiro 8., Layun 73., Corona 75.
Továbbjutott: az FC Porto 4-1-es összesítéssel.

Legia Warszawa (lengyel)-Dundalk (ír) 1-1 (0-1)
gól: Kucharczyk 92. ill. Benson 19.
Tj.: a Legia Warszawa 3-1-es összesítéssel

Hapoel Beer Sheva (izraeli)-Celtic Glasgow (skót) 2-0 (1-0)
gól: Sahar 21., Hoban 48.
Tj.: a Celtic Glasgow 5-4-es összesítéssel

Plzen (cseh)-Ludogorec (bolgár) 2-2 (1-1)
gól: Duris 7., Mateju 64. ill. vura 17., Keseru 75.
Tj.: a Ludogorec 4-2-es összesítéssel

AS Monaco (francia)-Villarreal (spanyol) 1-0 (0-0)
gól: Fabinho 91. - 11-esből
Tj.: az AS Monaco kettős győzelemmel, 3-1-es összesítéssel

szerdán játsszák:
APOEL (ciprusi)-FC Köbenhavn (dán) 20.45 (első mérkőzés: 0-1)
FK Rosztov (orosz)-Ajax Amsterdam (holland) 20.45 (1-1)
Manchester City (angol)-Steaua Bucuresti (román) 20.45 (5-0)
Borussia Mönchengladbach (német)-Young Boys (svájci) 20.45 (3-1)
Red Bull Salzburg (osztrák)-Dinamo Zagreb (horvát) 20.45 (1-1)
A vesztes csapatok az Európa Liga csoportkörében folytathatják szereplésüket.