Vágólapra másolva!
Cristiano Ronaldo tudta, hogy ő fogja eldönteni a Bajnokok Ligája-finálét, ezért kérte Zinedine Zidane-tól, hogy ő lőhesse az ötödik büntetőt. A portugál sztár már az Aranylabdáról ábrándozik, Simeone szerint kudarc a két döntő, Zidane pedig a csapatát méltatja. 

„Valahogy volt egy olyan érzésem, hogy én döntöm el a meccset, ezért kértem Zidane-tól, hogy én rúghassam az ötödik 11-est. Szerencsére jól jött ki a dolog” – kezdte a finálé utáni értékelését az UEFA honlapján a friss BL-győztes Ronaldo.

Akkor 17 gólt szereztem, most 16-ot, de a győztes büntetővel együtt idén is 17-szer találtam be. Remek szezonunk volt, szavak sincsenek rá, hogy leírjam, milyen büszke és boldog vagyok. A legnehezebb trófeát nyertük meg idén, amit ezennel a Real Madrid szurkolóinak ajánlok.”

Cristiano Ronaldo fejeséből nem született gól Forrás: AFP/Pierre-Philippe Marcou

„Nem titkolom, hogy

Idén is rekordot döntöttem, már hatodszor zártam 50 gól fölött az évet, és a BL gólkirálya is én lettem” – tekintett kicsit előre Ronaldo, aki hozzátette, az Európa-bajnokságon jó szereplést vár a portugál csapattól, sőt szerinte akár meg is nyerhetik a franciaországi tornát.

Zidane: Ancelottinak igaza volt

„Gratulálok az Atléticónak és Simeonénak, nagyot küzdöttek. A büntetőpárbaj bármerre eldőlhetett volna, de most nekünk volt szerencsénk. Hihetetlenül boldog vagyok, hogy a Real Madrid családjához tartozhatok,

Carlo Ancelottinak igaza volt: nincs ehhez fogható érzés” – mondta Zinedina Zidane, a madridiak télen kinevezett edzője.

Zidane: játékosként, másodedzőként, majd vezetőedzőként is BL-győztes Forrás: MTI/EPA/ANSA/Claudio Peri

„Fizikálisan nagyon kikészültünk a végére, de ebben nincs semmi meglepő” – mondta Zizou, majd hozzátette, Ronaldo nem volt sérült a meccsen. „Keményen harcolt, sokat futott, és folyamatosan biztatta a társait. Végig pozitív volt, nagy szerepe van a győzelmünkben” – bizonyította be Zidane, hogy igazi politikussá is vált, hiszen Ronaldo gyakorlatilag észrevehetetlen volt a fináléban.

Diego Simeone szavait itt olvashatja.