Vágólapra másolva!
Az Atlético edzőjét nem érdekli a Real Madrid elleni revans, csak új lehetőséget lát. Fiatalabb a csapata, mint két éve, ebben is bízik.

"A világ három legjobb csapatából kettővel már játszottunk, a döntőben pedig a harmadikkal állunk szemben. De a Real Madrid más, mint a Barcelona és a Bayern: sokkal direktebb focit játszik, és nagyon veszélyes a rögzített játékhelyzetekből" – mondta Diego Simeone, az Atlético Madrid vezetőedzője az Uefa.com-nak adott interjújában.

Simeone szerint ez egy más Atlético, mint a 2014-es Forrás: Origo


A negyeddöntőben a Barcát, az elődöntőben a Bayernt kiütő Atlético szombat este 20.45-től vívja a Bajnokok Ligája idei döntőjét a Reallal. Két évvel ezelőtt ugyanez volt a párosÍtás, akkor Simeone csapata a rendes játékidő utolsó percéig vezetett, végül 4-1-re kikapott.

Még, hogy revans

Az argentin edző ennek ellenére azt mondta az interjúban, az a kudarc nem ad neki különleges motivációt. "A fociban nincs számomra revans, csak új lehetőségek. A »revans« negatív szó, mert egy vereségre utal vissza. A »lehetőség« viszont

és ezt meg akarjuk mutatni a döntőben" – jelentette ki Simeone.

Arra a kérdésre, hogy melyek a legfontosabb különbségek a 2014-es és a mostani Atlético között, azt felelte, hogy a tavalyelőtti egy Barcelona elleni sorsdöntő bajnoki után volt mindössze hat nappal, raádásul két kulcsjátékosa, Arda Turan és Diego Costa sérült volt. Amellett a mostani "tele van fiatal játékosokkal, akik először mennek keresztül mindezen" – tette hozzá.