Vágólapra másolva!
Josep Guardiola, a Manchester City otthonában 3-2-es vereséget szenvedő Bayern München edzője azt nyilatkozta, pályafutása során kevés alkalommal volt annyira büszke a csapatára, mint a mostani meccs után.

A Bayern már a 20. percben emberhátrányba került, mert Benatiát kiállította a bíró, amikor felrúgta a gólhelyzetben lévő Agüerót. Az argentin gólra váltotta a 11-est, de a németek még a szünet előtt fordítani tudtak tíz emberrel.

A gólörömből látszott, hogy Guardiola a már korábban kiharcolt továbbjutás ellenére komolyan veszi a meccset, és a Bayern a hajráig meg tudta tartani a vezetést, végül a nagy meccset futó Agüero két góljával a City az utolsó percekben fordított.

"Nagyon büszke vagyok, megtettünk mindent, de tíz emberrel nehéz dolgunk volt, rengeteget volt a labda a Citynél, de a csapat jól dolgozott, mert emberelőnyben sem igazán adódott lehetőség az ellenfelünk előtt. Játszottunk, harcoltunk, de ilyen a futball, elfáradtunk a végére, és két nagy hibát is elkövettünk. Ezekből tanulni kell, mert az egyenes kieséses szakaszban ezek a hibák már végzetesek lehetnek, és ez vonatkozik a kiállításra is. De a csapatot így is csak dicsérni tudom, bámulatos teljesítményt nyújtott, ez a meccs bekerül azok közé, amelyekre edzőként a legbüszkébb vagyok" - nyilatkozta Guardiola.

Manuel Pellegrini, a győztes csapat edzője azt emelte ki, hogy játékosai egyetlen percig sem adták fel. "Nem hiszem, hogy ez volt életem legdrámaibb vagy legfontosabb győzelme, hiszen még csak a csoportkörben járunk. Az biztos, hogy nagyon fontos volt, hiszen így megmaradt az esélyünk a továbbjutásra. Végig bíztam benne, hogy megfordíthatjuk a meccset, és jó érzéssel tölt el, hogy a csapatban megvolt az erő ehhez" - mondta Pellegrini. Az utolsó fordulóban a City a Roma vendége lesz, a két csapathoz hasonlóan ötpontos CSZKA pedig a Bayernhez látogat.