Vágólapra másolva!
Tizenegy év után sikerült ismét három gólt szereznie egy mérkőzésen Lukas Podolskinak.

Volt idő, amikor Lukas Podolski az egyik legrettegettebb, egyben a legkapósabb csatár volt Európában, lődözte a gólokat klubcsapatában és a válogatottban is, tavaly nyár óta azonban kikerült a topligák forgatagából azzal, hogy a török Galatasarayhoz igazolt.

Most neki tapsoltak Forrás: AFP

36 alatt alatt rakta össze a triplát

Az isztambuliakkal tavaly megnyerte a kupát, a bajnokságban pedig 30 meccsen 13 gólt szerezve lett házi gólkirály. A Galata az előző szezonban hatodik lett, most nyolc kör után harmadik, a kupában pedig bejutott a csoportkörbe, miután 5-1-re győzött a Dersimspor ellen. Podolski rendesen odatette magát a kupameccsen, a 24., a 35., és a 60. percben is betalált, így mesterhármassal járult hozzá a továbbjutáshoz.

00:07-nél, 00:38-nál és 01:47-nél látható a három gól:

Ezt megelőzően 2005 szeptemberében tudott egy meccsen három gólt szerezni

a német csatár, aki 4174 napot várt erre a triplázásra. Rá is fért, mert egy sérülés miatt a bajnokságban eddig csak 156 percet tudott játszani, igaz ez idő alatt is összehozott két gólt.

Podolski a nyári Eb után lemondta a válogatottságot,

a német csapatban 129 meccsen 48 gólt jegyzett, és begyűjtött egy vb-aranyat, két vb-bronzot és egy Eb-ezüstöt.