Vágólapra másolva!
A Sevilla kicentizte az újonc Alavés elleni meccset a spanyol labdarúgó-bajnokságban, a győztes gól a 90. percben született meg.

A 73. percig nem született gól a meccsen, de akkor Ganso sarkazva tette Ben Yedder elé a labdát, aki nem hibázta el a ziccert.

A korábban az Atléticóval döntetlent játszó és a Barcelonát legyőző Alavés a 84. percben egyenlíteni tudott, egy szöglet után Laguardia szinte belebotlott a labdába, de ez is gólt ért.

A 90. percben viszont volt még egy válasza a Sevillának, Vitolo ment le az alapvonalig a bal oldalon, a beadását pedig Ben Yedder sarokkal húzta be, a labda a kapus lába között ment el.

A 25 éves Ben Yedder a nyáron érkezett 9 millió euróért a Toulouse-tól, ahol az elmúlt három szezonban összesen 47 gólt szerzett. A spanyol bajnokságban háromnál tart, de a BL-ben is letette már a névjegyét, a Lyon ellen az ő góljával nyert a csapat.

Emlékeznek még Ryan Babelre? Az Ajaxból induló, később a Liverpoolban és a Hoffenheimben is megforduló holland csatár az utóbbi években játszott Törökországban és az Egyesült Arab Emírségekben, az idén aztán visszatért a topligákba, és most ő szerezte a Depor győztes gólját a Sporting Gijón ellen.

A Valencia vasárnap játszik, az Atlético lesz a vendége, és ezt a meccset a lelátóról tekinti meg Cesare Prandelli, akit kineveztek a Valencia vezetőedzőjévé. Prandelli 2018-ig írt alá, hétfőn mutatják be a sajtónak.

A Valencia vezetősége múlt hét kedden menesztette Pako Ayestaránt, azóta megbízott edzőként a klub korábbi játékosa, Salvador González Marco irányítja a gárdát, amelynél Unai Emery 2012-es távozása óta az 59 éves Prandelli lesz a nyolcadik tréner.

Primera División, 7. forduló:
Granada - Leganés 0-1 (0-0)
gól: Szymanowski (76.)

Sevilla - Alavés 2-1 (0-0)
gól: Ben Yedder (73., 90.), illetve Laguardia (84.)

Osasuna - Las Palmas 2-2 (2-0)
gól: Roberto Torres (6.), Sergio León (45+1.), illetve Vícente Gomez (56.), David García (90.)

Deportivo La Coruna - Sporting Gijón 2-1 (1-0)
gól: Borges (35.), Babel (92.), illetve Sergio Álvarez (66.)

vasárnap:
Valencia - Atlético Madrid 12.00
Real Madrid - Eibar 16.15
Espanyol - Villarreal 18.30
Málaga - Athletic Bilbao 18.30
Celta Vigo - Barcelona 20.45

A tabella:
1. Real Madrid 6 15-6 14
2. Sevilla 7 13-10 14
3. Barcelona 6 19-6 13
4. Atlético Madrid 6 12-2 12
5. Villarreal 6 9-4 12
6. Athletic Bilbao 6 9-6 12
7. Las Palmas 7 16-13 11
8. Eibar 6 8-6 10
9. Real Sociedad 7 9-9 10
10. Leganes 7 7-10 10
11. Alavés 7 8-7 9
12. Deportivo La Coruna 7 5-6 8
13. Real Betis 7 8-12 8
14. Celta Vigo 6 5-8 7
15. Sporting Gijón 7 6-16 7
16. FC Valencia 6 9-12 6
17. Málaga 6 5- 8 5
18. Espanyol 6 9-14 5
19. Osasuna 7 7-15 3
20. Granada 7 7-16 2