Jövőre Németországban rendezhetik a görög kupadöntőt

Olympiacos vs AEK - Greek Cup final Greece FOOTBALL Soccer Olympiacos Athens AEK Greek Cup SQUARE FORMAT
Az AEK Athén játékosai a magasba emelik a Görög Kupát
Vágólapra másolva!
Külföldön rendezhetik jövőre a görög kupadöntőt a labdarúgó-szövetség (EPO) és Sztavrosz Kontonisz sportminiszter közötti vita miatt.

Az első lehetőség Németország - számoltak be az EPO-ra hivatkozva a görög lapok csütörtökön. A sportminiszter múlt héten közölte, hogy a bajnokság az augusztus 20-ára tervezetthez rajthoz képest legalább két héttel később kezdődik, mert a szurkolók közötti rendbontásoktól tart.

Májusban hasonló indokkal halasztotta el csaknem egy hónappal a kupadöntőt.

Kontonisz szerint sok probléma van az EPO játékvezető-küldési gyakorlatával. A szövetség ugyanakkor nehezményezte, hogy a miniszter a bele akar szólni a belső ügyeikbe.

Az AEK Athén játékosai a magasba emelik a Görög Kupát Forrás: Anadolu Agency/2016 Anadolu Agency/Andreas Papakonstantinou

Két hete három csapat, a Panathinaikosz, az AEK Athén és a PAOK Szaloniki azzal fenyegetőzött, hogy nem vesz részt az idei küzdelmekben, mert nem ért egyet azzal, hogy az EPO úgy állította össze a bírói listát, hogy sem velük, sem a többi indulóval nem egyeztetett.

Vad viszály dúl

A görög futballban évek óta dúl vita a négy nagy klub - Olimpiakosz, Panathinaikosz, AEK Athén és PAOK Szaloniki - tulajdonosainak viszálya miatt. A Panathinaikosz, az AEK Athén és a PAOK Szaloniki azt rója fel Vangelisz Marinakisz Olimpiakosz-tulajdonosnak, hogy

megnövekedett befolyásával manipulálja az EPO-t.

Ezért a három egyesület új vezetést követel a szövetségben.

Augusztus végére a FIFA képviselőjét várják Athénba, aki megpróbál megoldást találni a vitás kérdésekben.