Vágólapra másolva!
Az amerikai női fociválogatott kapusa az olimpiai negyeddöntő után tett nyilatkozata miatt bűnhődik.

Az Amerikai Labdarúgó Szövetség (US Soccer) fél évre felfüggesztette a válogatott kapusát, Hope Solót a riói olimpia elődöntőjében Svédországtól elszenvedett vereség után tett kijelentéséért.

Solo a tizenegyesekkel elveszített negyeddöntő után nem tudott lakatot tenni a szájára, és beszólt az őket legyőző svédeknek.

Hope Solo Forrás: AFP/2016 Getty Images/Jason Miller

"Szerintem egy rakás gyávával játszottunk ma, nem a jobb csapat nyert - fakadt ki a meccs után a kapus. - Nem játszottak nyílt focit, nem akartak előre haladni, ez nem volt szép játék, csak fizikális. Pont ezt akarták, ők ebben virgonckodnak."

„Elfogadhatatlan az ilyen viselkedés, és a legkevésbé sincs összhangban azokkal az elvárásokkal, amiknek egy válogatott játékos meg kell, hogy feleljen" – mondta Sunil Gulati, az amerikai szövetség elnöke.

A merész meztelen képeiről is elhíresült kapusnak nem ez volt az első ilyen esete, 2015 elején egyszeer már 30 napra felfüggesztették.

Pedig Solo már csak azért is visszavehetne, mert ő az amerikai válogatott egyik kirakatembere – 202-szeres válogatott, és az első kapus a világon, aki válogatott szerelésben 100-nál több gól nélkül lehozott meccset tud felmutatni.