Vágólapra másolva!
Alaposan megdobálták a Manchester United buszát a West Ham United szurkolói a két csapat kedd esti mérkőzése előtt. A ManUnited sztárjai sikoltozva és röhögve menekültek a betört ablak szilánkjai elől. 

A West Hamnél szerettek volna ünnepélyesen elbúcsúzni a Boleyn Groundtól, hiszen jövőre már az Olimpiai Stadionban játssza a hazai meccseit a WHU, ám ez nem sikerült. Mint arról beszámoltunk, a Manchester Unitedet fogadó londoni klub most inkább szégyenkezhet, miután a szurkolói rendesen kartácstűz alá vették a vendégek buszát az Upton Park mellett, a United játékosait szállító jármű alaposan megrongálódott a sörösüvegektől.

A buszon utazók egyből fedezékbe vonultak, a két széksor közti folyosóra feküdtek, de Jesse Lingard telefonnal készült videójából nem úgy tűnik, mintha pánik tört volna ki a játékosok között. Inkább színpadias sikítozás ment, de a legtöbben, köztük Lingard, csak röhögtek.

A 35. fordulóból elhalasztott meccs egyébként remek volt, a fordulatos mérkőzésen a hazaiak nyertek 3-2-re.

Viszgálódik az FA, kitiltana a WHU

"A rendőrséggel közösen fogunk dolgozni azon, hogy azonosítsuk azokat, akik felelősek a támadásért és életük végéig kitiltsuk őket" - áll a kommünikében. A rendőrség kedd este azt közölte, hogy senkit nem állított elő az eset után. A dobálásban egy rendőr és egy szurkoló könnyű sérüléseket szenvedett.

Az angol szövetség szintén vizsgálatot folytat, egyrészt a támadás, másrészt amiatt, hogy a mérkőzés alatt különböző tárgyakat dobtak a nézőtérről a vendégek kapusa, David de Gea felé.