Vágólapra másolva!
A legendás holland labdarúgó, majd edző, Johan Cruyff úgy fogalmazott, hogy 2-0-ra vezet a tüdőrák elleni küzdelmének első félidejében.

A 68 éves sportembernél - aki mintegy 25 éven keresztül erős dohányos volt - októberben diagnosztizáltak daganatos megbetegedést egy barcelonai klinikán.

Cruyff most azt mondta: reményei szerint megnyeri a csatát.

Forrás: AFP

"Több kezelésen vagyok túl, és mondhatom, hogy az eredmények igencsak pozitívak. Mindez az orvosok kiváló munkájának, az emberek szeretetének és a pozitív mentalitásomnak köszönhető" - magyarázta.

"Most úgy érzem, 2-0-ra vezetek a mérkőzés első félidejében. A meccs még nem ért véget, de

- jelentette ki.

Johan Cruyff az Ajax színeiben játékosként háromszor nyert Bajnokcsapatok Európa Kupáját, az Aranylabdát szintén háromszor kapta meg, a holland válogatottal világbajnoki ezüst- és Európa-bajnoki bronzérmes volt.

Az FC Barcelona vezetőedzőjeként ugyancsak ünnepelhetett BEK-győzelmet. Ebben az időszakban,

1991-ben koszorúérműtéten esett át, és azután felhagyott a dohányzással.

Edzőként legutóbb 2009 és 2013 között tevékenykedett, amikor a katalán válogatottat irányította.