Vágólapra másolva!
Szombati vakbélműtétje után három nappal visszatér a kispadra Jürgen Klopp, a Liverpool labdarúgócsapatának vezetőedzője.

A német szakvezetőnek szombaton ki kellett hagynia együttese bajnoki mérkőzését, mert kórházba került, és este meg is operálták. A Liverpool hazai pályán, kétgólos vezetés után 2-2-es döntetlent játszott a Sunderlanddel, így 25 fordulót követően a Premier League kilencedik helyén áll.

Jürgen Klopp a klub hétfői sajtótájékoztatóján elmondta, hogy

a keddi FA-kupa-mérkőzésen visszatér a kispadra.

Csapatának másodszor is pályára kell lépnie a negyedik fordulóban - amelynek tétje a 16 közé jutás -, mert a West Ham United elleni párharc első találkozója gól nélküli döntetlennel zárult.

Forrás: AFP

- nyilatkozta a tréner, aki elárulta, hogy egészségügyi okok miatt ezúttal féken kell tartania az érzelmeit.

"Elég tapasztalt vagyok ahhoz, hogy tudjam, műtéti hegekkel nem szabad ugrálnom."

Jürgen Klopp reményét fejezte ki, hogy kedden két korábban megsérült játékosa, Daniel Sturridge és Philippe Coutinho is visszatérhet a pályára. A klubvezetők és a szurkolók között a magas jegyárak miatt kialakult vitát patthelyzetnek nevezte. A szombati meccs 77. percében több ezer drukker távozott a lelátókról, így tiltakozva a belépők árának emelése ellen.

Forrás: AFP

"Ez nem túl könnyű helyzet számomra. Már tudom, hogy ez az én problémám is, de ha most bármit mondanék, csak bonyolítanám a dolgot. További információkra van szükségem. Természetesen azt szeretnénk, ha a rajongók a meccsek befejezéséig a stadionban maradnának" - magyarázta Klopp.