Vágólapra másolva!
Spanyol lapértesülések szerint a Real Madrid álomfizetéssel csábítaná magához a Barcelona brazil sztárját, Neymart. 

Neymart annak idején megpróbálta Madridba csábítani Florentino Pérez elnök, de a brazil játékos a Barcelonát választotta, és nem is döntött rosszul: jelen pillanatban talán a világ legerősebb csatársorát alkotják Lionel Messivel és Luis Suárezzel. A brazil játékos idén 17 mérkőzésen már 16 gólnál jár.

Az AS úgy tudja, a Real Madrid nem adja fel, és megpróbálja Madridba édesgetni a brazilt, akinek egészen elképesztő, évi 15 millió eurós fizetést adna. Ehhez hasonló összeggel próbálkozott korábban a Manchester United is, de a heti 200 ezer fontos fizetésből az angol adózási törvények miatt kevesebb maradna Neymar zsebében, mint Madridban.

Neymar Luis Suárezzel ünnepel Forrás: AFP

Az AS hozzáteszi, a 23 éves játékossal szeptember óta a Barcelona is tárgyal a fizetése megemeléséről.