Vágólapra másolva!
Pénzbüntetést is kapott az andalúz öregfiúk-bajnokság másodosztályában játszott meccset megzavaró férfi.

Az illető szurkolóként volt jelen a CD Abes és a Gabia CF mérkőzésén, és bement a pályára, ahol azzal a szándékkal vette elő a péniszét, hogy megüti vele a partjelzőt, aki történetesen nő volt.

A férfi az andalúz első osztályban szereplő Céltic de Pulianas játékosa, de klubja az eset után kicsapta, most pedig a szövetség egy évre eltiltotta, és 468 eurós büntetéssel (146 ezer forint) sújtotta.

A melegítő buktatta le

Az indoklásban az áll, hogy a férfi tette méltatlan és tiszteletlen volt a partjelzővel, illetve a meccsen megjelenő közönséggel szemben. A vesztét egyébként az okozta, hogy a játékvezető felismerte őt, amit megkönnyített, hogy klubja melegítőjében tekintette meg a később általa megzavart meccset. Az eset pedig bekerült a jegyzőkönyvbe, onnan pedig az ügy a fegyelmi bizottság elé került.