Vágólapra másolva!
Szalai Ádám nem nyilatkozott a Kicker című német sportlapnak, mikor a Hoffenheim buszánál kérdezték volna. A posztjával lehet gond.

Szalai Ádám nem beszél - ezzel a mondatja indítja a Kicker a Szalairól szóló cikkét. A lap szerint a magyar válogatott csatár határozottan elutasította a válaszadást.

Szalait korábban is kritizálta már a német sajtó, a Bild májusban a Hoffenheim egyik legrosszabb igazolásának nevezte, mivel "négy gólt szerzett és párharcainak mindössze 40 százalék nyerte meg".

Markus Gisdol edző ugyan diplomatikusan fogalmaz róla, mondván, szépen dolgozik az edzéseken, ám ettől még tény, hogy a klubnak jelenleg rengeteg csatára van.

Egy hete szerezték meg a Dinamo Moszkvától Kevin Kuranyit, a Heerenveentől Marc Uht érkezett, ott van az immár német válogatott Kevin Volland, valamint több tehetséges német fiatal. Minden bizonnyal Szalai is kap majd lehetőséget, de ezúttal muszáj lesz élnie vele.