Cardiff és Stockholm is csúcsmeccset rendezhet

Friends Arena, Stockholm
SWEDEN, Stockholm : A general view of the 'Friends Arena' stadium in Stockholm, on November 13, 2012, on the eve of a friendly match between Sweden and England.
Vágólapra másolva!
Az Európa Labdarúgó Szövetség végrehajtó bizottságának döntése szerint Cardiffban rendezik meg a Bajnokok Ligája 2017-es döntőjét. Gianni Infantino, az UEFA főtitkára a prágai vb-ülés helyszínén emellett azt is bejelentette, hogy a 2017-es Európa Liga döntőjét Stockholm rendezi.

A BL történetében ez lesz az első finálé, amelyet Walesben játszanak, igaz, Nagy-Britannia területén korábban már tizenegy alkalommal ért véget a sorozat, hétszer a londoni Wembley, háromszor Glasgow, egyszer pedig Manchester volt a házigazda.

A 2017-es döntő a 74 500 férőhelyes Millennium-stadionban lesz, amely 2001 és 2006 között az angol FA-kupa fináléinak adott otthont, a 2012-es londoni olimpia labdarúgótornáján 11 mérkőzést rendeztek ott, s 2014-ben az európai Szuperkupa-mérkőzésnek volt a házigazdája.

Millennium Stadion, Cardiff Forrás: AFP

Az UEFA végrehajtó bizottsága arról is döntött, hogy az Európa Liga 2017-es döntőjének - a 2020-as Eb-re Waleshez hasonlóan sikertelenül pályázott Svédország fővárosa - Stockholm ad otthont, méghozzá a Friends Arenában. Az Európai Szuperkupáért 2017-ben a szkopjei II. Fülöp Arénában küzd majd meg a BL és az EL győztese.

Friends Arena, Stockholm Forrás: AFP

A 2016-os BL-döntőt Milánóban, az Európa Liga fináléját pedig a svájci Bazel stadionjában, a St. Jakob Parkban rendezik, a Szuperkupára a trondheimi Lerkendal Stadionban kerül sor.