Vágólapra másolva!
Péntek este mindegy harminc fanatikus szurkoló megrohamozta a Cagliari futballcsapatának edzőtáborát, ahol sértegették a játékosokat és az edzőket. A klub szerint tettlegességre nem került sor.

A csapat gyenge szereplése miatt szóban is kifejezték elégedetlenségüket a Cagliari ultrái pénteken, amikor mintegy harminc szurkoló behatolt a szardíniai klub edzőtáborába. Ugyan a Gazzetta azt írta, hogy erőszakos összecsapás is volt, amelynek során a 20 éves védő, Nicola Murru kapott egy pofont, és rajta kívül még két-három játékost megütöttek, de a klub ezt tagadta.

"A szurkolók egy csoportja pénteken megjelent és beszélt a játékosokkal. De fizikai kontaktus nem történt" - cáfolt a klub elnöke, Tommaso Giulini.

A szurkolók a bajnoki szereplés miatt vonták felelősségre a játékosokat. A Cagliari 30 forduló után 21 ponttal az utolsó előtti, 19. helyen áll, hátránya nyolc pont a már nem kieső helyen lévő Atalanta mögött.